PM Online | Korábbi cikkeink

Vadim Gluzman hegedül, a MÁV Szimfonikusokat Kocsis Zoltán vezényli.

„Úgy látszik, mégis létezhet olyan zene, amely bűzlik füleinknek” – mondta nagy okosan Eduard Hanslick, a híres kritikus Csajkovszkij Hegedűversenyének bécsi bemutatója után, más dolgunk sincs, mint kuncogni a vén vaskalaposon, aki nem vette észre, hogy az alaprepertoár egy újabb nagyszerű művel gazdagodott. De az az igazság, hogy nem Hanslick volt az egyetlen félreértő, hiszen olyan vitathatatlan hegedülési tekintély sem értette, miről van szó, mint nagy hazánkfia, az akkor már évek óta Szentpéterváron élő Auer Lipót.
Csajkovszkij ugyanis Joszif Kotekkel együtt dolgozott a Hegedűversenyen, Kotek adott tanácsokat, hiszen Csajkovszkij maga nem tudott hegedülni. Meglepően rövid idő, egy hónap alatt készült el a mű, és az idő nemcsak általában véve rövid (egy mai komponista valószínűleg évekig piszmogna egy ilyen darabbal, és a végén nem jutnának tovább a bemutatót követő udvarias tapson és az azonnali feledésen), de azt is tudni kell, hogy Csajkovszkij éppen alkotói válságban volt. A válság elől utazott Svájcba, és csodák csodájára megjött az ihlet, jöttek a hangjegyek a tollból. Kotek ott volt vele, át tudták játszani együtt az új művet, de ahhoz mégsem volt elég nagy név a hegedűs, hogy ő játssza a premiert. Ma persze ezt sem értjük: Csajkovszkij talán nem volt önmagában elég nagy név? Nem elég indok arra, hogy a fél világ összeszaladjon a premierre?
Ekkor fordult Csajkovszkij Auerhoz, a világ egyik legismertebb hegedűséhez és a valaha élt legsikeresebb tanárhoz, hogy elvállalná-e a premiert. Auer Lipót áttanulmányozta a kottát, aztán szépen visszaadta: a mű, sajnos, eljátszhatatlan. Évekkel később azért Auer is hajlandó volt megcáfolni önmagát, és megtanulta a Hegedűversenyt, és, ki tudja, talán Hanslick is rájött, hogy nem igaz, hogy az előadás érdekében kékre-zöldre kell verni a hegedűt, de a világ számára ők már megmaradnak hivatalos ostobáknak.