Interjú
Fontos a véleménynyilvánítás
2013-12. szám / Bóta Gábor
Tizenöt éves a magyar színházban igencsak meghatározóvá vált Pintér Béla és Társulata. Az együttes vezetője, Pintér Béla, aki ír, rendez és játszik, azt mondja, az aktuálpolitikai kérdésekre vonatkozó reflexióikat mindig próbálja a színház, a dráma törvényeinek alárendelni.
A jubileum alkalmából felújítjátok több produkciótokat. Ez, gondolom, nem mechanikusan történik, hanem a darabokban felfedeztek új dolgokat, vagy éppen miután a bemutatóik óta eltelt sok idő, új dolgok kerülnek az előadásokba.
P. B.: Szép lenne, ha ez így lenne. De alapvetően örülünk, ha fel tudjuk újítani a produkciókat. Mentségünkre legyen mondva, hogy azért veszszük elő, és azért játsszuk el ilyen hosszú idő után újra őket, mert társadalomkritikai szempontból is sikerült valami olyat megfogalmaznunk, ami (sajnos) még most sem veszített aktualitásából. A Kórház – Bakony esetében például az egészségügy színvonalára, az ott uralkodó áldatlan állapotokra gondolok. A sehova kapuja pedig arról szól, hogy egy kisegyház térítői hogyan szólnak bele egy kétségbeesett, kiszolgáltatott, naiv ember életébe. Ilyen történeteket ma is hallok.
A társulatod első produkcióját, a Népi rablétet most miért nem játsszátok?
P. B.: Levettük a műsorról a tízéves évfordulón, ünnepélyes keretek között temettük el. Így voltunk az Öl, butíttal is, de a Párhuzamos óra, például, nagyon dicstelenül ért véget, egyszer csak azt mondtuk, hogy hát ezt nem játsszuk többet. Nem szerettük. Az bukás volt, kudarc.
Ti mit változtatok?
P. B.: A fiúk öregedtek, a lányok, hál’ istennek, nem. Azt elmondhatom, hogy régebben összművészetibb produkciókat hoztunk létre. Most már sokkal inkább a történetre összpontosítok. A katarzist, amit keresek, megpróbálom már a szöveg szintjén bebiztosítani, ha ez nem is sikerül mindig.
Nincs annyi tánc, mozgás, ének, jobban koncentráltok a prózára.
P. B.: Igen, szövegcentrikusabbak lettünk. A jelenetek formailag egyszerűbbek, realistábbak, a szöveg, a színészi játék kidolgozottabb, mint korábban.
Ennek mi az oka, fontosabbnak érzed a szövegbeli közlést?
P. B.: Talán az az oka, hogy a legkatartikusabb pillanatok alapjául már korábban is az igazán jól megírt dialógusok szolgáltak. Ma ezek az erős hatások jobban érdekelnek, mint egy-egy helyzet formailag virtuóz megvalósítása.
Gyakran erőteljes politikai vetülete is van a produkcióidnak, ami különben szerepet játszhat abban, hogy fontosabbá vált a szöveg. Egy az egyben kimondotok dolgokat, nem rejtitek véka alá a véleményeteket.
P. B.: Igen, fontos számomra a véleménynyilvánítás. De az aktuálpolitikai kérdésekre vonatkozó reflexióinkat mindig próbálom a színház, a dráma törvényeinek alárendelni. A Kaisers TV, Ungarn esetében például több minden átvitt értelemben hangzik el. Érdekes, ahogy Petőfi Sándor a 48-as forradalom idején beszél bizonyos mai dolgokról. Ez azért is volt lehetséges, mert a megnyert választások után a kormány retorikájában is szerepelt a „forradalom” kifejezés. Ugyanakkor a Szutyokban, például, egy az egyben megjelenik egy gárdista, akinek megmutatjuk az előéletét is, hogy mi vezette őt idáig. | hirdetés
 |
|
Valaha vitatkoztunk arról, hogy a darabjaid mennyire csak általatok használt színjátékszövegek és mennyire értékálló drámák. A Parasztopera már több próbát is kiállt, hiszen jó néhány társulat előadta, sőt, mindegyik sikerre is vitte.
P. B.: Igen,a legjobb példa erre a Parasztopera, de A Sütemények Királynőjét is említhetném, amit játszottak Zalaegerszegen, bár az előadásnak nem volt komolyabb utóélete. Lengyelországban megjelent a darab egy drámaválogatásban, és két színházban is játszották. Prágában pedig felolvasószínházként is elég jól működött állítólag. A Kaisers TV, Ungarnt pedig a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház szeretné bemutatni.
Törvényszerű, hogy mindig a saját darabjaidat rendezed?
P. B.: Nekem ez az utam, engem ez érdekel. Lehet, hogy működne az is, ha mások darabjait mutatnám be, de lehet, hogy nagyon nem. Elképzelhető, hogy az lenne az igazi kihívás, ha megpróbálnék valami klasszikust színpadra állítani. De mit csináljak, ha sokkal inkább lázban tart, ha a produkció szövegét is én dolgozom ki.
Korábban mások rendeztek téged. Mostanában nem izgatna, hogy nem te vagy saját magad rendezője, hanem időnként egy külső szem is adna neked impulzusokat?
P. B.: A szakmai életem első tizenöt éve erről szólt. Azt hiszem, elég jól is működtem így, elég sok rendező hívott elég sok színházba, kézről kézre adtak.
Ez már megvolt, és ezért nem érdekel?
P. B.: Ez már megvolt. Amit most csinálok, nagyobb kihívás. Ha valami jól sikerül, nagyobb a megdicsőülés is. És nagyobbat is lehet bukni, ilyenkor nagyobb a fájdalom, a szenvedés.
Időnként előfordultok a Trafóban, az Átriumban pedig már rendszeresen játszotok. A Szkénénél nagyobb termek irányába kacsintgattok, ahová már elég nehéz beférni a produkcióitokra?
P. B.: Az mindig jó, ha kicsit nagyobb az érdeklődés egy előadás iránt, mint amennyiszer játszható. Az esetünkben ez már kórossá vált. Pláne most, hogy a Titkainknak is ilyen nagy sikere van. A tizenöt éves fesztiválunk után januárban csak a Titkainkat játsszuk, hogy eleget tegyünk ennek az örvendetes nézői igénynek. Tény, hogy a Szkénét kinőttük, elsősorban az Átrium felé nyitunk. Úgy tűnik, hogy a következő bemutatót ott, nagyobb nézőtér előtt tartjuk.
De a Szkéné azért, gondolom, bázisnak megmarad.
P. B.: Mindenképpen. Természetesen a Szkéné marad, és mellette az Átriumban leszünk jelen, sokkal inkább, mint eddig.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
