A hét lemeze
Coldplay – Viva La Vida Or Death And All His Friends
2008-29. szám / WG
Június 5-e óta kaphatók a jegyek a szeptember 23-ai Coldplay-koncertre, ami a Budapest Sportarénában lesz megtartva.
Három évvel ezelőtt egyszer már majdnem elvetődött mifelénk a 2000-es évek legsikeresebb brit popzenei produkciója, de akkor az énekes, Chris Martin hangszálgyulladása miatt le kellett mondani a tervezett budapesti fellépést.  A nagy közönségsikert arató, ám kreativitás szempontjából nem túl jelentős, kissé túlfazonírozott (és túllihegett) X&Y albummal jöttek volna. Az új lemez viszont magabiztosan ver rá az előző Coldplay-munkára, egészen rendben lévő anyag, úgyhogy ezt szívesebben is nézzük meg élőben.
A Coldplay, vagyis Jonny Buckland gitáros, Will Champion dobos, Guy Berryman basszusgitáros és Chris Martin zenekara, 1997-ben alakult. Első albumuk, a Parachutes három évvel később jelent meg, de a már ezt megelőzően kiadott kislemezek olyan hallatlan sikert értek el, hogy meghívást kaptak a Glastonbury Fesztiválra is, ami lemeztelen zenekarokkal nem sűrűn fordul elő. A Parachutes aztán, nem utolsósorban az album négy kislemez-dalának (Don’t Panic, Shiver, Yellow, Trouble) köszönhetően, azonnal az első osztályba repítette Martinékat. A két évvel később érkezett új Coldplay-anyag, az A Rush Of Blood To The Head a zenekar eddigi legerősebb munkája, mondhatni, a mesterlevelük. A Clocks című dal örök himnusszá lett, megszámlálhatatlanul sok és sokféle remix készült belőle, a legismertebbet a norvég elektronikus duó, a Röyksopp készítette el, s nemcsak a klubok, de a rádiók játszási listáit is megjárta a szintipoposított verzió.
Az első két Coldplay-album nagy terhet rótt a zenekarra, bitang erős villantás mindkettő, amik után harmadszorra minimum a csodát várta mindenki. De persze nem jött. 2005-ben jelent meg a már említett X&Y, ami kimondottan modorosra sikerült, egy önmagát túl komolyan vevő, túl fontosnak tartó zenekar kissé nagyot mondani akaró, de ehhez – és az előző két lemezhez – viszonyítottan alig valamit felmutatni képes munkája. Persze a siker nem maradt el, ha egy üzlet beindul, annak már ritkán árthat bármi is. De ne legyünk mégse annyira szigorúak, azért ezen az albumon is találhatók szép pillanatok, csupán az első két anyaggal megkezdett kreatív ív tört meg kissé. | hirdetés
 |
|
Újabb három évet kellett várni a legújabb Coldplay-albumra, ami ismét egészen hosszú címet, a borítójára meg egy Eugéne Delacroix-festményt kapott, a produceri székbe pedig egy élő legenda ült, Brian Eno, aki számtalanszor tett már csodát, sőt, olyan zenekarok lemezeit is felügyelte, amelyek neve gyakran merül fel a Coldplay kapcsán (U2, James). Ha Eno ezúttal csodát nem is tett, de kivezette a Coldplayt a modoros patetikusság mélygarázsából, és irányítása alatt a zenekar egy egészen pozitív hangulatú, felemelő, szépen csengő, remek dalokkal teli albumot készített. Azt nem tudni, hogy a Viva La Vida Or Death And All His Friends vajon az A Rush Of Blood To The Head vagy „csak” a Parachutes mellé kerül-e, mindenesetre az élet és a halál témakörét körbejáró album míves, változatos, sűrű hallgatásra termett, értékeit lassan, de biztosan megmutató lemez lett. Olyan, amit majd szívesen nézünk meg élőben is.
EMI
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
