Erdős Virág
Ezt is el
2013-06. szám / D. Magyari Imre
E vékony kötet szövegei igazán nem a költészet ritkás levegőjű, ködbe vesző ormain születtek – de jelentkezzen, aki már jót röhögött egy Hölderlin- vagy Pilinszky-versen! És a röhögés nagyon nem akármi!
Erdős Virág nem a Parnasszuson lakik, hanem a Józsefvárosban. Kicsit más környék, de a líra ott is megterem. Mert e szövegek azért nagyon is versek ám! Illyés írta volt agyonidézett versében, hogy „…ki szépen kimondja / a rettenetet, azzal föl is oldja”. Hát Erdős Virág nem szépen mondja ki a rettenetet (Na, mondd ki szépen: rettenet!), hanem – legalábbis első olvasásra-hallásra – hetykén, derűsen, fölényesen. A költészet régi eszközeit használja, a ritmust, a rímet, a felsorolást: „van egy ország / ahol lakom / semmi ágán / lógó / flakon / van egy város / ahol élek / ahány test épp / annyi / lélek – a látszólagos hetykeség talán a nem döccenő ritmusból, a zenéből jön.
De igazából gyakran keserűek is ezek a költemények. A helyzet nem épp vidító: az utcán ismét hálnak (a semmi ága már a harmadik sorban megidézte József Attilát!), az ember tehetetlennek érzi magát (na most akkor), folyamatosan lelkiismeret-furdalás gyötri (én vétkem), a legszívesebben elmenne („Ezt is elviszem magammal”). Nincs mese (nincs mese), sőt nincs rózsás labyrinth se (Közelítő). Aztán megrázza magát és arra buzdít, ne hagyjuk magunkat (szóljatok légyszi a – a titokzatos zumek jelentése: na, akkor rajta!). Hogy aztán tudjuk-e nem hagyni magunkat… De a kötet segít benne. Elviszem magammal.
| hirdetés
 |
|
Magvető Kiadó
72 oldal, 2290 Ft
Kritika (5)
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
