Interjú
Egy letűnt világról
2014-06. szám
Molnár Edit Balázs Béla-díjas fotóművész, Érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A művészportréiról ismertté vált fotográfus 1957-ben ismerte meg Kondor Bélát, általa került kapcsolatba a 60-as évek szellemi életének fiatal alkotóival.
A velük való találkozások meghatározták további szakmai fejlődését. Egyike lett az úttörőknek, akik nő létükre kamerát foghattak a kezükbe, és sajtófotósként főleg írókat, költőket, festőművészeket, szobrászokat örökített meg. Új kiállításán, a Vigadó Galériában szegényparasztokról készült képei láthatóak.
Honnan jött a kiállítás ötlete?
M. E.: Megelégeltem, hogy a szociofotóról azt mondják, hogy szubkultúra. Másrészt nem akartam a Vigadóban önmagamat ismételni, mert 2002-ben volt itt egy életmű-kiállításom: írók, zenészek, képzőművészek portréit mutattam be, és már ott is megjelentek civilekről készült arcképeim is. A mostani anyag azért különösen érdekes, mert a fotókon megjelenő arcok már eltűntek.
Hogy talált rá ezekre a falusi emberekre és mikor?
M. E.: Veres Péter Gyepsor című könyve adta az ihletet. Tagja voltam egy szellemi körnek a hatvanas években, amelybe beletartozott többek között Kondor Béla festő, grafikus, Németh Lajos művészettörténész, Czine Mihály és Bodnár György irodalomtörténész, zenészek, grafikusok. A belvárosi Bárczy István utcában levő Quint presszóban volt a találkozási helyünk, ott főzték az első krémkávét Budapesten – Bécsből hozták a kávégépet és a hozzávaló kávét is. A közelben volt Kondor Béla műterme és az egyetemről is gyakran átugrott Czine Miska, Bodnár Gyuri és Németh Lajos, meg jöttek az építészek, mert a Lakóterv is a közelben volt. Ez a társaság hívta fel a figyelmemet, hogy ne csak a divatos irodalmat olvassam. Kondor Béla rám szólt, hogy Veres Péter írásait is ismerni kell. Ekkoriban Füst Milánt, Tersánszky Józsi Jenőt, a Nyugat folyóirathoz tartozó még élő írókat fotóztam. 1974-ben az íróportréimból volt tárlat a Helikon Galériában, amelyet látott egy fiatal népművelő, Kecskés József, és a kiállítással együtt meghívott Balmazújvárosba, a Művelődési Házba. Odamentem, néztem, hogy a Kossuth téren – a város főterén – ültek a padokon az emberek, és füleltem a beszédjükre, milyen szépen fogalmazva szólaltak meg. Megkérdeztem tőlük, fényképezhetek-e, nem zavarja-e őket, kérdezték, hogy kinek, azt feleltem: egyelőre magamnak. Mondtam, hogy holnap itt szemben nyílik kiállításom, jöjjenek el és nézzék meg. Egy-kettő el is jött közülük, Veres Péter képe is ott volt, és úgy beszéltek róla, mint az osztálytársukról szoktak az emberek. Kondor Béla biztatására elolvastam a Gyepsort, és ennek nyomán sikerült ezekkel az emberekkel kapcsolatba kerülnöm. | hirdetés
 |
|
Akkor kereste fel a Balmazújváros külső részét, a Gyepsort?
M. E.: Igen, akkor láttam először és olyan volt, ahogy Veres Péter leírta: gödrös, kátyús vidék, ahol a legszegényebb emberek éltek. Ők jártak a Kossuth térre, a Nagyvendéglő sarkára, hogy fölfogadják őket napszámosnak. Veres Péter is ott állt köztük. A lapos, szikes vidéken ott beszélgetnek a főtéren a kucsmás vagy nyáridőben kalapos emberek, ott van a vitafórum, és az egészből valamiféle mediterrán hangulat árad.
Ki találta ki, hogy ezt az anyagot az elegáns Vigadó Galériában mutassák be?
M. E.: Én találtam ki, biztosan meghökkentő lesz, de vállalom. Fotóimon az emberek szálfa tartásukkal, öltözködésükkel, környezetükkel egy letűnt világot mutatnak. Ezek a szociofotók egy elmúlt világot dokumentálnak, és remélem, hogy a fiatalokat érdekelni fogja. Különben nagy megtiszteltetés, hogy Schrammel Imre keramikusművész munkái után az én fotóimat láthatják az emberek a galériában. Mintegy 53 kép kerül a tárlatra, ebből 12 nagyméretű, mintegy 100×70 centiméteres, a többi 30×40 vagy 40×50 centiméteres. A megnyitón Szersén Gyula színművész olvas fel részletet Veres Péter Gyepsor című könyvéből.
A tárlat 2014. július 10-től látogatható.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
