Interjú
Egyszerű családi történet
2014-07. szám / Szepesi Krisztina
Hevér Gábor a Nemzeti Színházban töltött tíz év után tavaly óta a Vígszínház tagja. Azt hitte, eleinte kevesebb lesz a feladata, ám nemcsak az évad alakult másként, mint ahogy várta, de a nyarat is végigdolgozza. Július 12-én mutatták be az Átrium Film-Színházban Az Őrült Nők Ketrecét, melyben a meleg bártulajdonos bőrébe bújik.
Rengeteget gyötrődtél, hogy elhagyd-e a Nemzetit. Az első Vígszínházban töltött év után milyen érzések maradtak benned?
H. G.: Sokunkat mélyen érintett a dolog, és így egy év távlatában azt mondhatom, ha otthon ültem volna, biztos, hogy még jobban elmélyül bennem az érzés, de mivel az első pillanattól kezdve volt munkám, nem volt időm ezen gondolkodni. És persze hiányzik még egy kicsit a Nemzeti, de a Vígszínházban nagyon jól fogadtak bennünket, és ha lehet így fogalmazni, sikerült beilleszkednünk. Most ez az otthonunk, de nyilván nem lehet összehasonlítani a Nemzetivel, hiszen itt egy, ott tíz évet töltöttem.
Arra számítottál, hogy kevesebb munkád lesz.
H. G.: Ehhez képest rettenetesen sok lett. Például soha életemben nem próbáltam még egyszerre két darabot, ebben az évadban pedig kétszer is előfordult ez. Először a Danton halálát és az Igenis, miniszterelnök úr! című darabot, később pedig az Átriumkloridot és a Lumpáciusz Vagabunduszt. Ebben az időszakban délelőtt, délután és este is dolgoztam.
Vendégként azért vállaltad ezeket a szerepeket, mert nem tudtad, mi lesz veled a Nemzeti után?
H. G.: Az Igenis, miniszterelnök úr! című darabot még akkor vállaltam, amikor a Nemzetiben voltam, és csak később derült ki, hogy annak hamarosan vége. Egyszerűen nagyon jó feladatnak tartottam, ahogy az Átriumkloridot is, mert nagyon kíváncsi voltam, milyen lehet Parti Nagy-szövegeket mondani.
Ezek mellett rengeteget voltál színpadon a Vígben.
H. G.: Az említett két bemutató mellett még ott volt A revizor, és be is ugrottam két darabba. A Nemzetiben 12 futó előadásban voltam benne és azt gondoltam, hogy a Vígben majd a nulláról kezdünk, és szép lassan indulnak be a dolgok, de mivel itt egy-egy előadásból nagyon sokat játszanak egy hónapban, így az eddigiekhez hasonlóan 24-25 estét töltöttem színpadon ebben az évadban is.
A sűrű évad után a nyarat is végigdolgozod Az Őrült Nők Ketrecében, amit már tavasszal körbelengtek a politikai felhangok.
H. G.: Miközben ez „csupán” egy zenés vígjáték, aminek a témája bizonyos embereket arra sarkall, hogy provokatívnak tekintsék, és emiatt provokáljanak. Sokan sok mindent akarnak belemagyarázni, de szerintem épp csak annyira provokál, mint minden jó előadás, ami hatással van az emberre. Hiszen az is egyfajta provokáció, ha a nézőtéren elérzékenyülnek, sírnak vagy nevetnek egy jelenet láttán. Vagyis ez nem rossz dolog, csak ráragadt a szóra egy többletjelentés a történelemből.
A sok vita, hírverés valamennyire befolyásolta azt, hogyan bújsz bele egy meleg férfi bőrébe a színpadon?
H. G.: Az én szerepem ebben a darabban nem ennyire egyértelmű, hiszen el is hangzik, hogy ugyan Georges is meleg, de rajta nem látszik. Alföldi Robi kifejezetten kérte is, hogy ne selypítsek és ne használjak olyan külsődleges jeleket, amelyek a közhelyeket erősítik, hiszen ebben a kapcsolatban az én szerepem a férfi. Georges csak abban különbözik a többi férfitől, hogy akire szerelmesen pillant, az nem egy nő, hanem egy másik férfi. Ő kifejezetten konzervatív figura, hiszen húsz éve ugyanazzal a férfival él együtt, aki egyébként a mulatójának a sztárja és egyben az ő életének sztárja is. | hirdetés
 |
|
Vagyis ez egy egyszerű családi történet.
H. G.: Konkrétan olyan dolgokról vitatkozunk az előadásban, amik minden családban előkerülhetnek. Georges drámája például, hogy miként lehet választani élete párja és a gyereke elvárásai közt. Vagyis többek közt a megfelelési kényszerről is szól ez az előadás.
Miközben az ének és a tánc azért elemeli a történetet.
H. G.: Tulajdonképpen ez a show része, hiszen ezzel tudjuk megmutatni, hogy ez a család mivel foglalkozik. Vagyis bekukkantást nyerünk egy transzvesztita-bárba, ahol férfiak női ruhában lépnek fel, miközben a másik oldalon megmutatjuk azt is, mi történik a színfalak mögött, a család életében. Olyannyira összefüggnek ezek a dolgok, hogy a darab szerint a lakást és a bárt csupán egy ajtó választja el egymástól. Kinn folyik a műsor, míg benn folyik a dráma. Pláne akkor, amikor megjelenik Georges jövendőbeli vejének családja, ahol az apa erősen homofób és éppen politikus, de ezt már 1973-ban is így írták meg, vagyis nincs ebben semmi aktualizálás.
A Nemzeti óta is megmaradt a szakmai kapcsolatod Alföldivel, hiszen nemcsak ebben a darabban, de majd a Vígben is dolgoztok együtt.
H. G.: Nagyon jól dolgozunk együtt. Ennek ellenére nem járunk össze, de talán csak azért, mert időnk se lenne rá, és a munka miatt sokszor amúgy is szinte a nap huszonnégy óráját együtt töltjük. Ennyi év után már kevesebbet kell beszélni a próbákon, hiszen én is tudom, hogy mit akar, és ő is tudja, hogy azok, akikkel együtt dolgozik, merre szeretnénk menni egy adott karakterből. Robi nagyon végiggondolt dolgokat csinál rendezőként, amiről lehet az hinni, hogy kevés színészi szabadságot ad, de ez nem igaz, hiszen ha kölcsönös a bizalom, bármit kipróbálhatunk a próbafolyamat során.
A munkás nyár után egyből fejest ugrasz az évadba?
H. G.: Talán egy-két hét pihenő lesz, amit a családdal és a gyerekkel töltehetek majd, de aztán valóban kezdődik a munka Michal Docekallal, akinél Mestert játszom majd A Mester és Margaritában. Erre a rengeteg munkára nem is volt időm felkészülni, mert azonnal belecsöppentem. Azt szokták mondani, hogy egy férfiszínész 40 és 50 éves kora között a legaktívabb, vagyis most kell dolgozni.
És erre meg is van a lehetőséged.
H. G.: Amikor fiatalok voltunk, mind legyintettünk arra, amikor a sok idősebb, kiváló színészkolléga azt mondta, minden a szerencsén múlik. De most már látom, hogy tényleg sok igazság van ebben, és az sem biztos, hogy mindez örökké tart.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
