Hangverseny
Haydn: C-dúr szimfónia (Laudon)
2008-31. szám / F. M.
Orfeo Zenekar, vezényel Vashegyi György
 A világ dicsősége. Valaha Ernst Gideon von Laudon báró olyan népszerű személyiség volt, hogy Haydn úgy küldte be a neki szóló szimfóniát a kiadóhoz: a finálé zongoraváltozata sajnos játszhatatlan, de annyi baj legyen, a Laudon név az eladáskor többet számít, mint akár tíz finálé.
Ami Laudon marsallt illeti, ma már csak a fokozott történelmi érdeklődésűeknek jelent valamit a neve, pedig szép sikerei voltak a hétéves háborúban majd a bajor örökösödési háborúban, és mielőtt még azt hinnénk, hogy a 18. századi, parókás hadvezérekhez nincs sok közünk, hozzá kell tenni, hogy Laudon foglalta vissza a törököktől Nándorfehérvárt 1789-ben. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy Haydnra olyan nagy hatással lett volna a hős marsall, a Laudon nevét viselő szimfóniát többnyire a sikertelenebb művek között szokták számon tartani.
A sikertelenség persze éppúgy relatív, minta siker, bárki másnak élete főműve lehetne a szimfónia, csak épp a száznégyből nem emelkedik ki. Talán ez sem így igaz, az első tétel mégis katonásan indul, ami, tekintve, hogy a címzett maga is katonaember, rendben is lenne. Aztán a második tétel tényleg nem olyan, amilyenre egy Haydn is büszke lehetne, kicsit szokványos, nem érezni, hogy ott van mögötte az érzelem, az ötletesség, pláne a kettő együtt. Viszont így egy kicsit hosszadalmasnak tűnik a tétel. De mielőtt nagyon megsajnálnánk magunkat, hogy ilyen másodosztályú művet kell végighallgatnunk, már a menüett triójában is van báj, és aztán az utolsó tétel már a legjobb típusú sistergés, kissé népies ízű dallam, amire azért varázslatos ellenpont készül, megszólalnak megint a trombiták, minden együtt van, fütyülhető dallam, kikezdhetetlen mesterségbeli tudás, és lendület. Happy end. | hirdetés
 |
|
Fertőd, Eszterházy kastély
Augusztus 2, szombat, 19.30
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
