Hogy a New Order egy még létező történet, vagy már nem az, nem lehet biztosan tudni. Annyi fix,
 hogy Peter Hook, az angol zenekar védjegyszerű basszusgitár-hangzásáért felelős tag sorsára hagyta a többieket, mert már unta és fárasztotta a közös meló így szűk 30 év után. Persze nem ő volt az első pályaelhagyó, pár éve a billentyűket kezelő Gillian Gilbert – a dobos, Stephen Morris felesége – is lelépett, bár neki nem összeférhetetlenségi okai voltak, hanem szülői: gyereket várt és szült, akit pedig most nevel.
Pedig a New Order története igazán szép. Kezdetben volt a Joy Division – még Gilbert nélkül –, amelyik rövidke fennállása alatt egészen mély nyomot hagyott a poptörténelem nagykönyvében. Úgy tűnt, a lelki beteg, depresszióra hajlamos és epilepsziás Ian Curtis váratlan öngyilkossága a többiekre is sorsfordító hatással lesz majd, de frontember-központúság ide vagy oda, a becsvágy nagy és erős lánggal lobogott bennük, úgyhogy megváltozott névvel s immár a billentyűs hölgy bevonásával folytatták, majdnem ott, ahol abbahagyták. Első, Movement című albumuk még a Joy Division zenei univerzumában fogant, de Curtis nélkül nem működött, nem volt elég hiteles, pláne, hogy a gitárosból énekessé is előlépett Bernard Sumner hangja nem passzolt a muzsikához. Újragondolták magukat, és 1983-ban már, a Curtis elvesztése okozta fájdalmat rég levetkőzve, egy teljesen friss hangzású New Order lépett a közönség elé. A Power, Corruption & Lies című album az alternatív diszkó első fényessége lett, és bizonyította, a New Orderrel legalább oly mértékben kell számolni, mint elődjével, a Joy Divisionnel. Aztán jött a mindent eldöntő, 1985-ben megjelent harmadik album, a Low-life és rajta az übermegasláger, a Blue Monday. Innentől kezdve nem volt megállás (1986-ban a Brotherhood, 1989-ben a Technique aratott), a New Order szép lassan nemzeti intézménnyé vált. 1990-ben World In Motion címen ők készítették el az angol válogatott vb-himnuszát, ami hatalmasat ütött, szemben a nemzeti focicsapattal, amelyik viszont egyáltalán nem. Az 1993-as, szintén emlékezetes albumot követően a New Order tagjai 8 évig szüneteltették a közös munkát, majd 2001-ben tértek vissza a Get Readyvel, aminek sikerét 4 évvel később megismételték (Waiting For The Sirens’ Call).
A most megjelent DVD anyaga e legutóbbi korszakból való. A 2006-ban, Glasgow-ban felvett koncert igazi best of-gyűjtés, a zenekar mindegyik korszakát megidézi 1-2 szám erejéig, beleértve a Joy Divisiont is. Abból az időszakból négy dalt játszanak el, zárásként a Love Will Tear Us Apartot, amit természetesen végigénekel a közönség. A New Order láthatóan elemében van, élvezi a sikert, és hogy még mindig ennyi ember rajong értük. Egyáltalán nem látszik, hogy rövidesen ellentétek törnek a felszínre, és széthullik a zenekar. A kiadvány érdekességeit a második korong rejti magában. A tagok saját gyűjteményeikből válogattak és állítottak össze egy csokorra valót. Csupa 80-as évekbeli koncertfelvétel, átfogó kép a zenekar klasszikus korszakából. Bár a felvételek felének képminősége bőven hagy maga után kívánnivalót, a hatás azért még ezekből is lejön. A New Order nemcsak lemezen, de faarcú, egyhelyben állós visszafogottságával koncerten is stílust, azaz maradandót alkotott. A sötét és hűvös underground diszkót. |
vissza
vissza a lap tetejére
