Dzsefri ki? Ezt kapja, egy értetlenkedő „ki is?”-t, minden színész, aki még sosem ját-szott főszerepet tévé-sorozatban
vagy olyan szélesvásznú mozgóképben, melyet nemcsak Manhattan és San Francisco művészmozijaiban, de Kansas és Alaszka multiplexeiben is vetítettek.
Jelen pillanatban ilyen filmmel Jeffrey Wright sem büszkélkedhet, pedig nem egy hollywoodi blockbusterben adta már a másodhegedűst. Mostanában például a Daniel Craiget kiszolgáló filmes személyzet tagjaként láthattuk sűrűn e kiváló karakterszínészt: először a James Bond-történelemben új fejezetet nyitó Casino Royale-ban, utána pedig az élőhalottas filmek rossz hírét keltő Invázióban. Belső, CIA-forrásból származó értesüléseink szerint Wright nemcsak a Casino Royale-ban alakította a sorozat visszatérő szereplőjét, a brit titkosszolgának amerikai segítséget nyújtó Felix Leiter CIA-ügynököt, de az ez év végén mozikba kerülő folytatásban, a Quantum of Solice-ban is rá hárul e nemes feladat. Biztosítottnak látszik tehát a megélhetés, de elég valószínűtlennek tűnik, hogy az iparág valaha is közelebb engedné Wrightot a sztárjaihoz. Jól felfogott érdeke a távolságtartás, mert mégis hogy mutatna, ha a végén kiderülne: még a színészként egyébként tisztességes bizonyítványt nyújtó filmcsillagokat is le lehet játszani a filmvászonról. Ahogy mélynövésű férfisztárt sem szokás langaléta dívával összeereszteni (az Al Pacino – Ellen Barkin páros a szabályt erősítő kivétel, lásd A szerelem tengere), úgy aligha emeli a milliók által körülrajongott sztár ázsióját, ha híres karizmája csupán erőltetett manír-gyűjteménynek látszik egy nálánál jóval eszköztelenebb alakítás fényében. Valami ilyesmi történt, amikor Jim Jarmusch az életuntságot tökélyre fejlesztő Bill Murray mellett léptette fel Wrightot a Hervadó virágok című mozijában. A hobbi-nyomozó, zugdohányos, külvárosi családfőt játszó színész jelenlétében majdhogynem érdektelenné fakult Murray világhírű fapofája, amire emberemlékezet óta nem volt példa, főleg nem egy olyan filmben, amiben az ismert komikus még csak nem is alibizett. Ha egyszer Jarmusch úgy döntene (amire sajnos kevés az esély), hogy újra felvenné a Hervadó virágok végén eleresztett történetfonalakat, a legnagyobb királyságot vélhetően akkor követné el, ha Wright karakterére hegyezné ki a folytatást (címtippünk is van erre az esetre: Hervadó virágok II – Winston visszatér). Annak sajnos még ennél is kisebb a valószínűsége, hogy az Angyalok Amerikában című tévés produkciónak valaha is készül folytatása, ehhez ugyanis először a színdarabot jegyző Tony Kushernek kellene tovább írnia az AIDS-vírust megénekeltető gigadrámát. Addig is marad a felismerés, hogy még egy haldoklót alakító Al Pacino sem érezheti magát teljes biztonságban, ha Wright is szerepel ugyanazon jelenetben. A hatrészes tévésorozat szinte minden lehetséges díjat (köztük egy szekérderék Emmyt és Golden Globe-ot) besöpört, és tulajdonképpen igazán szép volt a díjosztók részéről, hogy nemcsak a világhírességek (Pacino, Meryl Streep, Emma Thompson) nagyságát ismerték el, hanem például Wright példás „kicsiségét” is. Meglehet, sosem lesz belőle húzónév, de nyilatkozataiból úgy tűnik, ezt nem is igen ambicionálja. A „kevesek kedvence” sem lebecsülendő titulus, könnyen kinőhet még ebből egy egészséges kult-karrier.
|
vissza
vissza a lap tetejére
