PM Online | Korábbi cikkeink

Kiűzetés Európából – Menekülő értelmiség a két világháború között – olvasható még a borítón, ám a kötet alcíme nem ez,

hanem: Európa szellemi élete a két világháború között. Arról a rendkívül izgalmas korszakról van szó, amikor az emberek még nem pár óra alatt repülővel, hanem hosszú napok alatt vonattal szelték át Európát, mégis természetes volt számukra, hogy világpolgárok. Igaz, a kötetben szereplő értelmiségiek nem önszántukból hagyták el szülőhazájukat, ahogy – a szerzőt idézve – „Anna Seghers Transit című regénye a címével is sugallta: fél Európa kényszerült átmeneti várakozásra vasútállomásokon, kikötőkben, konzulátusokon, gyűjtőtáborokban.” A fenyegetettség mibenlétét Hannah Arendt, aki maga is előbb a német Gestapo, majd a franciaországi Gurs tábor foglya volt, ironikus mondata foglalja össze: „a kortárs történelem új emberi lényt teremtett, azt az egyedet, akit ellenfelei koncentrációs táborokba zárnak, míg a barátai internálják.’ Ungvári Tamás „a korszak rettenetes eredetiségét” kutatja, a balzaci módszert követve mozaikokból építi fel korrajzát, a két világháború közötti európai kulturális történelem sorstalanságát, amikor két diktatúra szakadt a világra, a bolsevizmus és a nácizmus. Jól ismert alkotók, Franz Werfel, Arthur Koestler, Heinrich Mann története keveredik a kötetben – legalábbis számomra – kevésbé ismertekéivel, ám ez nem jelenti azt, hogy az ő sorsuk ne lenne kevésbé izgalmas. Sőt! Néha a krimi fordulataival vetekednek a többnyire tragikus élettörténetek, és ahogy egyre jobban belemerülünk a korba, rájövünk, hogy minden mindennel összefügg és mindenki mindenkivel valahol valamikor, valaki révén kapcsolatban állt. Csak úgy röpködnek a nevek, Ungvári professzor – a kaliforniai állami egyetem tanára – elemében van. Olvasójáról tetemes történelmi, irodalmi ismeretet feltételezve mutatja meg a bűnbeesett Európa jelképes pillanatait. A lányának mondja, hogy a menye is értse: szimbolikus jelenetekben és találkozásokban beszéli el a régi Európa pusztulását az új Európának. A vigyázó szemek most sem ártanának az öreg, ám soha semmiből nem tanuló kontinensnek.