Daniel Wallace-t világszerte a mágikus realizmus legújabb mestereként emlegetik, eddig négy regénye jelent meg,
s bár Henry Walker mágus története az első, amelyet magyarra is lefordítottak, Wallace-t mégis ismerősként üdvözölheti a hazai közönség. Az ő első írásából készült ugyanis Tim Burton Oscar-jelölést kapott filmje, a Nagy hal.
Minden ott van a lapokban – mondta Mr. Sebastian, a mágusok mestere, csak éppen meg kell tanulnunk beléjük látni. Először minden a trükkről szól. Azaz először a trükköt kell elsajátítani, azután következik a varázslat. A mágiának helyet kell csinálni. Olyan helyet, ahová jöhet, ha megbízik az emberben. A tehetség művészetté lényegül, és amikor művészet, már nem egyszerűen azé, aki „műveli”. Meg kell osztani másokkal. „Találni kell egy közösséget, amelynek tagjai azt hiszik, tudják, mi történik, s azt gondolják, hogy az előadás hatásos pontjai bűvésztrükkökön, szemfényvesztésen, illúzión, a közönség egy tagjával való összejátszáson, titkos mechanizmusokon alapulnak. Olyan okosan és ügyesen kell kivitelezni a hatást, hogy a közönség ne higgyen a szemének, és fogalma se legyen a magyarázatról, de a szívében érezze, hogy ilyesmi létezik.” Pedig nincs, tudja ezt minden mágus, és Wallace is, aki főhőséhez hűen kiváló tanítványnak bizonyul. Regénye ugyanis nem más, mint illúziókeltések és mágikus trükkök egymásutánja. Az olvasó azt hiszi, tudja, mi történik, aztán a végén kiderül: egy játék részese volt. Az egyetemes átverés érzése része a szórakozásnak. Daniel Wallace végig megvezeti az olvasót. Nem is annyira a Big Fishből, a filmből jól ismert mágikus-realista képeivel, szokatlan irrealizmusával, hanem sokkal inkább azzal, hogy végig ugyanazt teszi, amit Henry Walker, az ördög, azaz Mr. Sebastian tanóráin leckéket vevő fekete (szó szerint, aztán mégsem) mágus. Irányítja azon kevés élethelyzetek egyikét – az olvasás például ilyen –, amikor az emberek készségesen állnak elébe, hogy hazudjanak nekik. Sőt, még fizetnek is érte. „S csak akkor fogják fel, hogy ez volt a létező legnagyobb hazugság, és amit láttak (olvastak), túltesz mindenen, amit csekély értelmük el tud képzelni, amikor azt hiszik, ismerik a játékszabályokat.”
Ekképpen tökéletesen mindegy, hogyan alakul Henry Walker hol szóban, hol naplójegyzetekben elmesélt élettörténete, a lényeg a játék és az a számtalan csapdahelyzet, amibe Walker becsalogatja a cirkuszi nézőket, Wallace pedig az olvasót. Szemmel láthatólag az sem nagyon érdekli, hogy a szöveggyártás és -értés legalapvetőbb igényeinek megfeleljen. Nem fontos ugyanis, mint ahogy az sem, hogy megmagyarázza a mindentudó szereplők: cirkuszigazgatók és csontlányok bennfentességét. Ezen a színpadon, ahol mindig és minden mást jelent, az illuzionista Wallace. El is fogadjuk őt mágusunknak, rögtön az első meghökkentő varázslásnál, s az összes logikátlanságát megbocsátjuk. |
vissza
vissza a lap tetejére
