Interjú
Christopher Hampton
2008-40. szám / Köves Gábor
Oscar-díjas forgatókönyvíró, keresett filmrendező, nem utolsósorban pedig elismert drámaíró, akinek Emberbarát című darabja évek óta sikerrel megy
 a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában. A szerző a Petőfi Irodalmi Múzeum nemzetközi irodalmi fesztiváljára, a BUDAPEST TRANSZFER-re érkezett Magyarországra.
A darabban szó van egy terrorszervezetről, ami a legprominensebb angol írókat tekinti célpontjának. Ha ma készülne egy ilyen lista a vezető angol írókról, veszélyben érezné az életét?
C. H.: Nem hiszem, hogy valaha is rajta lettem volna a vezető angol írók listáján, úgyhogy pusztán emiatt sosem kellett féltenem az életemet. De amit én akkor, az Emberbarát írásakor még egyfajta viccnek szántam, az 17 évvel később valósággá vált. A Salman Rushdie-val történtek és egy csomó más, azóta bekövetkezett incidens megfosztotta ezt a kitalált fordulatot minden abszurditásától.
Nemrégiben színpadra alkalmazta Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényét. A darabot hirdető plakáton a cím alatt ez állt: Christopher Hampton színdarabja Márai Sándor regénye nyomán. A szerzők sorrendjéből arra lehet következtetni, hogy a saját képére formálta a regényt.
C. H.: Szó sincs róla, nagyon is ragaszkodtam a regényben foglaltakhoz. Abba, hogy kinek a neve áll előbb, nem volt beleszólásom. Nagyon szeretem a regényt, úgy gondoltam, színpadon is működne.
A színpadi változat az ön ötlete volt, vagy felkérésre dolgozott?
C. H.: Eric Abraham producer Jeremy Irons számára keresett színpadi szerepet. Szó szót követett, kiderült, mindketten rajongunk a Márai-regényért, így végül adta magát, hogy A gyertyák csonkig égnek kerüljön színpadra.
Német nyelvterületen nagy kultusza van Márai műveinek. Ugyanez a helyzet Angliában is?
C. H.: A gyertyák csonkig égnek nagy siker volt, amikor kiadták, ha jól emlékszem, 2001-ben. Ez volt az első Márai-regény, ami megjelent nálunk. Carol Brown Janeway, a fordító minden évben kap egy hónapot a kiadójától, hogy fordításra érdemes, német nyelvű könyvek után kutasson, s így talált rá A gyertyák… német kiadására.
Tény, hogy Márai művei nagyon népszerűek itthon és külföldön egyaránt, de sokan úgy érzik, hogy a regényei, szemben például a naplóival, színpadias, részben elavult szövegek.
C. H.: Én, a magam részéről, kifejezetten kedvelem azt az irodalmi korszakot, melyben ezek a regények születtek. Stefan Zweig is ennek az időszaknak volt a nagy írója, és szerintem Márai is hasonló formátum, noha A gyertyák… óta olvastam már tőle kevésbé jó írásokat is.
Szó volt róla, hogy Milos Forman rendez filmet a könyvből Sean Connery főszereplésével.
C. H.: El is készült a forgatókönyv, de amennyire tudom, Milos végül elállt a rendezéstől. A megfilmesítései jogok a színdarab felett is bábáskodó Eric Abraham tulajdonában vannak. Most úgy áll a dolog, hogy én is írtam egy forgatókönyvet, de hogy lesz-e belőle film, és ha igen, mikor, az még számomra is talány. Egyelőre még keressük a megfelelő rendezőt. És a színészi kérdések csak ezután következnek, ami szintén nem lesz egyszerű, mert a szereplők fiatal- és időskori alakváltozatait különböző színészeknek szánjuk.
| hirdetés
 |
|
Csinált már hasonlót, hogy színpadra alkalmazott egy regényt, majd pedig filmet írt belőle?
C. H.: Igen, valami hasonló történt a Veszedelmes viszonyokkal is. De az egyik darabomból, A kúrából (nálunk A kúra – Jung a díványon címmel ment) is írtam forgatókönyvet. Ez egy Jungról és Freudról szóló történet, amit, úgy néz ki, David Cronenberg fog megrendezni.
Kit látna szívesen a főszerepben?
C. H.: A londoni előadásban Ralph Fiennes játszotta Jungot, de könnyen lehet, hogy Cronenberg egy fiatalabb színészt szeretne a szerepre.
Van beleszólása a szereposztásba?
C. H.: Ez mindig a rendezőtől függ. Nem hiszem, hogy Cronenberg hagyná, de például nemrég fejeztem be egy filmet Stephen Frearsszel (Colette Chéri című regényének filmváltozata – a szerk.), és ő sok mindenben kikérte a véleményemet. Frears azon ritka rendezők egyike, akik ragaszkodnak hozzá, hogy az író is jelen legyen a forgatáson.
Pedig a rendezők és forgatókönyvírók viszonya nem tartozik a legszívélyesebb kreatív kapcsolatok közé. Történt már olyan, hogy a kész filmben nem ismert rá a saját forgatókönyvére?
C. H.: Ebben a tekintetben nagyon szerencsésnek mondhatom magamat. A tizennegyedik filmnél tartok, amihez én írtam forgatókönyvet, és többé-kevésbé mindegyikben ráismertem a munkámra. Ez részben szerencse dolga is, részben pedig azon múlt, hogy kijártam a forgatásokra és nem hagytam magam.
Volt, aki nem látta szívesen?
C. H.: Ilyen is volt, legutóbb például, amikor a Vágy és vezeklést készítettük (Hampton munkáját Oscar-díjra jelölték a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában), nagyon hamar észre kellett vennem, hogy Joe Wrightot, a rendezőt feszélyezi a jelenlétem. Lehet, hogy ez a korából is következik, hiszen még nagyon fiatal. Három-négy alkalommal azért kinn voltam, például a híres, dunkerque-i jelenetnél, de ezt leszámítva inkább távol tartottam magam a forgatástól, hagytam, hadd csinálják, ahogy jónak látják.
Vannak fiókban maradt forgatókönyvei, melyek valamilyen okból nem kerültek megfilmesítésre?
C. H.: Írtam egyszer egy nagyszabású, hatalmas Vietnam-filmet, életem talán legjobb forgatókönyvét. A Bright Shining Lie volt a címe. Egy fiatal angol, Phil Joanou rendezte volna, egy évig dolgoztunk is rajta, amikor a stúdió úgy döntött, hogy a rendező túl fiatal egy ilyen volumenű projecthez és lecserélték Oliver Stone-re. Újrakezdtem Stone-nal, aki aztán meggondolta magát és távozott. (A könyvből végül a tervezett mozifilmnél jóval szerényebb kivitelű tévéfilm készült.)
A forgatókönyvírókat nemcsak akkor hívják, ha a saját munkájukon kell változtatni, hanem néha akkor is, ha a másokéin. Ez gyakran a kulisszák mögött történik, és nem is mindig tüntetik fel a gyorssegélyre szerződtetett hírességeket.
C. H.: Nagyon nincs az ínyemre az ilyesmi, de bevallom, néhányszor azért én is csináltam ilyet. Főleg baráti szívességből, például Jack Claytonnak segítettem, amikor A nagy Gatsbyt forgatta. És volt egy másik film is, az Agatha. Michael Apted rendezte és Dustin Hoffman, Vanessa Redgrave játszották a főszerepet. Elég érdekes ügy volt; egy csomó író dolgozott a forgatókönyvön, és már vagy 7-8 hete forgattak, amikor kiderült, hogy semmi értelme a történetnek. Még két forgatási hét volt hátra, amikor azzal hívtak, hogy csináljak valamit, mert úgy, ahogy épp álltak, se füle, se farka a sztorinak.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
