PM Online | Korábbi cikkeink

Teljesen elvetélt gondolatnak tűnhet egy városmelléki bevásárlóközpontban minden szempontból luxus kategóriájú éttermet nyitni.

Furcsa érzéssel is közelít a vendég, az épületen a létező összes világcég otromba logója ott díszeleg, az étterem tetején is a népszerű közértlánc mosolygós kancsóval ellátott, messze világító kockajele hivalkodik. Az étteremhez – épp üzemen kívül lévő – mozgólépcső vezet fel, egyszóval borzalom az egész, de aztán ahogy belépünk a dizájnolt üvegajtón, kitárul meseország kapuja. Mellbevágó belsőépítészeti megoldások mindenfelé; prominens méretű, lila színben derengő oszlop-pár áll a belső tér centrumában, fölöttük ovális álmennyezet. A hatalmas termen végigfut a bár végeláthatlanul hosszú pultsora, furcsa, meleg fények hatnak mindenfelől, halk zene szól, mélybarna, megnyugtató színárnyalatú bútorzat. Egy kissé mesterkélten mézesmázos, de mégis kedves fogadókisasszony siet elénk, gyorsan helyet is talál számunkra a korántsem zsúfolt étteremben, étlapot nyom a kezünkbe, majd jó szórakozást kívánva sokat sejtetően távozik. Jól is szórakozunk, hál’ istennek. Bár a különteremben forgató Megasztárok kicsit hangosak, és nincsenek tekintettel a dohányzó-nemdohányzó részeknek az EU-ban már-már megszokott funkcióira. A felszolgálás szinte hiba nélküli, pillanatig zavar csak, hogy láthatóan és érezhetően tegeződünk egymással – nem őriztünk együtt libát –, de aztán bevillan, hogy a kisasszony is tegezett, így tehát ez itt a trendi, úgy látszik. A Chocóban minden a csokoládéról szól, a levesek között is található fehércsokoládés leves, számos elő- és főétel készül kakaóvajjal vagy csokoládémártással, de azért elegánsan hagynak egérutat is, ha valaki nem óhajt csokimámorban lubickolni egész este. Míg várakozunk, kifőzött, sós zsiradékban átforgatott szójababot majszolunk, lényegében abbahagyhatatlan. Csak az előételek érkezése vet véget a nassolásnak. A gyöngytyúkesszenciával tálalt libamáj diós kenyéren érkezik, és olyan állagú, amilyet ebben a műfajban korábban nem tapasztaltunk. A vajpuha nem kellő kifejezés rá. Az esszencia is tiszta, erős, érdekes összeállítás így együtt a kettő. A polentás padlizsántorony is frenetikus, már szemre is elkápráztató, toronysága dacára egész jól kezelhető, a padlizsán első osztályú minőség, és jól is készítették el, csakúgy, mint a hozzá tálalt kukoricasalsát. A főételek előtt akad némi kavarodás az evőeszközökkel, de fegyelmezett vendégek lévén csöndben, feltűnés nélkül megoldjuk a mizériát. A kakaóvajban sült vörös tonhalat fekete szezámmaggal vonták be, elképzelhető a színkavalkád, de szerencsére az íze is remek, és kiválóan passzol hozzá az omlósan puha zöldségterrine is. Az édeskömény-chips viszont nem telitalálat, kicsit küzdeni kell vele, és a negyedik után rájövünk, hogy nem feltétlenül éri meg a vesződséget. A vargányával töltött ravioli kiváló, bár talán kissé tömény köret a gesztenyemézzel lakkozott kacsához, amely a legmodernebb, eredeti ízmegtartó technológiával készülhetett. Feledhetetlenül jó, és nem kell szégyenkezniük a „Valhorn csokoládéfelfújt” miatt sem. Különösen a kontrasztként álló jamaicai vaníliafagyi jó, de hát egy csokoládés helyen a tökéletes desszert a minimum-elvárás. Elégedetten távozunk, köszike, szevasztok.