Kritika (3)
Control
2008-41. szám / Dercsényi Dávid
Tisztázzuk az elején: nem vagyok Joy Division-rajongó, de nem is vagyok ellendrukker. Márpedig egy rajongó nyilván máshogy viszonyul
 a neves fotós, videoklip-rendező Anton Corbijn első nagyjátékfilmjéhez, amely ennek az amilyen rövid életű, olyan nagy hatású zenekar történetét mondja el. Egy ilyen film nyilván arról is akar szólni, hogy a zene hogyan kapcsolódik össze a zenekar történetével. Vagy nem nyilván (lásd pl. Ray). Corbijn filmje igen. Logikus ez azért is, mert az együttes énekese, Ian Curtis két évvel a bemutatkozó album megjelenése után öngyilkos lett, és a repetitív, elborult, mégis energikus zenéhez írt depresszív, komor szövegeinek baljósságát utólag szinte igazolta ez a tett – egy szó mint száz, Curtis a halálával a rock kultikus figurái közé került. Corbijn eleinte megpróbálja eltartani magától a mítoszt, sok, fanyarra fűszerezett humorral indítja fekete-fehér életrajzi filmjét, amely aztán egyre inkább kiszámítható lesz, és nemcsak azért, mert tudjuk, mi lesz a vége. A Curtist körülvevő hideg légkör érzékeltetése érezhetően szándékba volt véve, nemigen sikerül. Halljuk a dalokat, a kamera egyre többet pásztázza Curtis (azaz Sam Riley) arcvonásait, túl sok történetnek muszáj szerepelni a legendáriumból, már két óránál tart a film, a rendező egyre inkább elmerül a késő 70-es évek belsőépítészetének és a fény-árnyék viszonyok rengetegében, csak a film tűnik el lassan valahol – Corbijnben győz a rajongó, az pedig nem szokta faggatni az isteneit, hanem fejet hajt előttük.
Control
Angol, feliratos film | hirdetés
 |
|
Rendező: Anton Corbijn
Főszereplők: Sam Riley, Samantha Morton, Alexandra Maria Lara, Joe Anderson
122 perc
Forgalmazó: Budapest Film
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
