Ügynökétől hivatalos megerősítés ugyan nem érkezett, de úgy tűnik, Kevin Kline mára kiszorult a főműsoridős
sztárok szekértáborából. Ám úgy tűnik (vagy azt játssza), hogy nem bánja; szakmáját színpadon gyakorolja (nemrég Cyranót adta a Broadwayn), bohózati célokat szolgáló francia akcentusát pedig a kamerák előtt (lásd A rózsaszín párduc) élezi.
Rogert Ebert, az amerikai filmkritika nemrég elnémult (egy műtét következtében hangjától megfosztott) nagy öregje egyik elhíresült pillanatában meglehetősen szokatlan szemszögből elemezte Kevin Kline pályafutását. „Vígjátékban mindig arcszőrzettel szerepel, drámai szerepeiben azonban tisztára borotvált” – imigyen szólt a komoly filmkritikus, s bár szőrszaki megállapítását minden bizonnyal csak viccnek szánta (nyilván az ilyet hívják szakállas viccnek), azóta viszont egész kis mozgalom nőtt ki a „Kevin Kline Bajusz Elv”-ként elhíresült tétel megdöntésére. Milliók várták lélegzetvisszafojtva, hogy vajon születik e cáfolat az ügyben, és micsoda borzongató nap volt, micsoda filmtörténeti mérföldkő, amikor kiderült: bizony, bizony, mind A boldogító nemet, mind pedig a Wild Wild West – Vadiúj Vadnyugatot (a közmegegyezés szerint mindkettő vígjátéknak számít) Kline pucér képpel játszotta végig. De mert az élet – a hollywoodi változattal ellentétben – mégsem válik szét feketére és fehérre, abban mégiscsak igazat kell adni a jó szemű kritikusnak, hogy Kline legsikerültebb vígjátékaiban valóban fontos színészi eszköz a bajusz és az esetenkénti borosta. És ha mindehhez még egy idétlen frizura és egy röhejesen festő kecskeszakáll is társul, akkor ott világraszóló ripacskodásra vagy Oscar-díjas vígjátéki alakításra lehet számítani – Kline esetében a B-verzió lépett érvénybe, és A hal neve: Wanda című hosszúra nyúlt, angol viccért átvehette a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Noha a színész korábban inkább az árnyaltabb karakteralakításokhoz húzott, és olyan filmekben tűnt fel, mint a nagyra tartott A nagy borzongás és a még nagyobbra tartott Sophie választása (mindkettő szőrtelen alakítás), A hal neve: Wanda sikere egyszerre megsokszorozta vígjátéki teljesítőképességét, melyet a kilencvenesekbe is átnyúló nyolcvanas években számos produkcióban kamatoztatott. Ezek között voltak a Wandát direkte meglovagoló, harsány kísérletek (például a rémes Szorul a hurok és a tolerálható Szeretlek holtodiglan) és akadtak klasszikus hangnemű komédiák (például az elnöki hasonmás ötletére épülő Dave és a kulturális sztereotípiákkal eljátszó Francia csók). Utóbbiban került kikísérletezésre az a franciás akcentus is, melyet Kline egy évtizeddel később A rózsaszín párduc remake-jében újra hasznosított – a két ripacskodás közti különbségen még a bajuszfénynél is jobban lemérhető, mennyit koptak a színészi ízületek. Persze a szőrtelen szerepek terén is történt egy s más az elmúlt évek során, például A császárok klubja, melyben Koltai Lajos fényezte (szó szerint) a hajdan volt Shakespeare-színészt vagy a Trade című thriller, melynek fontossága – ha esetleg kételkednénk benne – a színész (se szakáll, se bajusz) arcára van írva.
Kevin Kline filmjei a héten
Az utolsó adás
CINEMAX 2
9., csütörtök, 7.35 |
vissza
vissza a lap tetejére
