RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. augusztus 20., kedd
István

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Amit a sors ad, örömmel vállalom”
2019-05. szám / Jónás Ágnes

Ötvös András hat éven át volt a Katona József Színház tagja, ezzel párhuzamosan 2014-ben az Orlai Produkciós Irodánál vállalt szerepet A csemegepultos naplójában. Két éve szabadúszó, pon­to­sab­ban az Orlai Produkciós Iroda alkotóközösségének tagja, ahol olyan előadásokban
látható, mint például a Second life, avagy Kétéletem, a Mojo, a Dühöngő ifjúság, a Férjek és feleségek vagy Az oroszlán télen. Szerinte minden előadás közös játék a nézőkkel – „együtt fűtik be a teret”. A Junior Prima-díjas színművész új szerepre készül: június 24-én debütál Michael Frayn Vadméz című vígjátéka a Belvárosi Színházban.

Főszerepet játszol a Znamenák István rendezte Vadmézben. A darabot tévedések vígjátékaként emlegetik, de bizonyára van komoly mon­da­ni­va­lója és mélysége is.
Ö. A.: Valóban van. A sok komikum alatt ott húzódik vastag rétegben a kétségbeesés és a bosszú. A kétségbeesés, ami az ember be­tel­je­sü­letlen, elhibázott sorsának a légszomjából fakad. Az ember – így az általam játszott férfi is – minden létező eszközével veri a „kozmikus berendezést” és a sorstársait. Egy idő után mindenki – főleg a nők – csak vészkijárat lesz számára, és sajnos mindig ugyanoda, ön­ma­gába, az élet szörnyű értelmetlenségének zsákutcájába jut vissza. Nevezhetjük ezt életközépi válságnak vagy kapuzárási pániknak is, de közben persze az előadásunk egy vérbő komédia, ahol minden le­he­tő­ség adott, hogy könnyesre kacagja magát a néző. A kérdés persze ugyanaz marad: mi értelme az életnek, mi végre élünk?

Te is feltetted már magadnak ezeket a kérdéseket?
Ö. A.: Sajnos mindennap felvetődnek ezek maguktól is. Bizonyos tájegységeken ezért is isznak annyit az emberek…

Két éve működik az Orlai Produkciós Iroda égisze alatt az Együtt, szabadon! mottójú alkotóközösség, melynek oszlopos tagja vagy. Milyen pluszt kapsz meg szabadúszóként itt?
Ö. A.: Itt mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy ötletekkel álljon elő, s amennyiben van köztük olyan, amelyik belefér a műsorpolitikákba és passzol az arculathoz, azt színpadra visszük. Ez az alkotóközösség tele van jó színészekkel, jó emberekkel, a próbák hangulata is remek. A kollégák többségével egy helyről jövünk (Járó Zsuzsával, Mészáros Mátéval, Kovács Patríciával és Schruff Milánnal például az egri korszakból, a Gárdonyi Géza Színházból ismerjük egymást), hasonló színházi nyelvet beszélünk, egy rugóra jár az agyunk, és nagyon szeretem azokat a rendezőket, akikkel itt dolgozhatok. Egyfajta alkotóműhely a miénk, ahol van idő elmélyedni és egymást építő kritikával illetni. Nagyon szeretek vidékre is járni a produkcióinkkal, mert az embereknek minden városban más-más reakciói vannak az előadásainkkal kapcsolatban, így A csemegepultos naplójával is. Örömmel tölt el, hogy olyan előadásokat hozhatunk létre, mint amilyen például a Széttépve, ami drogprevenciós missziót teljesít, vagy a Second life, ami a mi életünkről szól, pontosabban arról, hogy mi lett volna belőlünk, ha nem a színészet útjára terel bennünket a sors. Nem utolsósorban az Orlai Produkciós Iroda egzisztenciális biztonságot is ad.

Százhatvanadik előadás felé közelít az említett A csemegepultos naplója. Még mindig élvezed játszani?
Ö. A.: Hogyne, hiszen soha nincs két egyforma előadás, én pedig szeretem, hogy sosem kiszámítható egy este sikere. A nézők azt hiszik, hogy én „fűtöm be” a teret, de valójában sok minden múlik rajtuk is. Ez egy közös játék, közös rezgés, folyamatos kísérletezés – az előadás egyébként a kezdetek óta rengeteget változott.

És remek kritikákat is kapott, akárcsak Az oroszlán télen című, humorral átszőtt dráma.
Ö. A.: A darab érdekessége az, hogy királydráma, de közben családi játék: az előadás két főszereplője, II. Henrik és Eleonóra angol királyné (Gálffi László és Hernádi Judit) számára a veszekedés, a másik legyőzése az életük lételeme, sértegetik egymást, hogy figyelemhez jussanak, miközben fiaik minden porcikája szeretetre vágyakozik… Sokak számára ismerős lehet az efféle feszült otthoni légkör. Nagyon szerettem a Szikszai Rémusszal közös munkát, mert Rémusz roppant felkészült, nagyon otthon van a korabeli angol kifejezésekben és viszonyrendszerekben, a szereplők mozgatórugóit is pontosan érti és érzi. Minden próbára jókedvvel, konkrét elképzelésekkel érkezett, ugyanakkor a mi ötleteinkre is nyitott volt.
hirdetés

Amikor elolvasol egy darabot, fejben már játszod is a karakteredet, vagy először megtanulod a szöveget?
Ö. A.: Első körben megvizsgálom, hogy mi a karakterem erőssége, mik a gyenge pontjai, miben rejlik a szerethetősége, milyen értékeket hordoz, és milyen célok motiválják.

Máté Gábor osztályába jártál, s hat évet töltöttél mellette a Katona József Színházban. Bizonyára kaptál tőle hasznos szakmai útravalókat.
Ö. A.: Igen, többek között azt, hogy a színész minden egyes szerepalkotás során önmagáról vall, és hogy a szerep a színész személyiségének, állapotának, jó és rossz tapasztalatainak a tükre. Nagyon élvezem, hogy a saját érzéseimet és gondolataimat egy-egy szerepen keresztül mutathatom meg.

Utasítottál már vissza szerepet?
Ö. A.: Filmest már igen, de színházi szerepet soha. Amit a sors ad, örömmel vállalom. A Katona József Színházban például imádtam a Fényevőkben játszott figurámat, az alkoholista Trosint, pedig csupán két jelenetem volt az egész előadás során.

Azt olvastam, hogy amikor felmondtál a Katonában, nem volt sértődés, békében váltatok el. Ritkaság a csöndes búcsú manapság.
Ö. A.: 2017-ben jöttem el a Katonából, azóta is visszajárok a Gothár Péter rendezte Hóhérok előadását játszani. Szeretem az ottani kollégáimat, és szerencsére ők se lombozódnak le, ha meglátnak.

Nem kevés szerep van már mögötted, pár évvel ezelőtt Junior Prima Díjat kaptál és elnyerted a Katona József Színház Máthé Erzsi-díját is, a POSzT-on is elismerték a tehetségedet, láthattunk többek között az Aranyélet, a Nyitva és A Tanár című televíziós sorozatokban, mégsem érzem, hogy elszálltál volna magadtól…
Ö. A.: Miért is szállnék el? Semmi okom rá. A mentőtiszt öcsém múltkor egyetlen műszak alatt három embert élesztett újra, és ismerek olyan gyerekorvost, aki azért megy be a munkahelyére, hogy rendkívül súlyos állapotban lévő csecsemőket próbáljon visszahozni a halál széléről. Én rájuk nézek fel. Soha nem hasonlítom magam senkihez, és nem nyugszom meg attól, ha az egyik este jobban sikerül, mint az azt megelőző. A tegnapi siker ugyanis semmire nem garancia. Nem tudok rá hivatkozni a jövő heti olvasópróbán. Ez a hivatás sok izgalmas találkozást rejt, van valamiféle varázsa, ami nem enged el; folyamatosan teret ad a kreativitásnak, a legnagyobb kihívás benne pedig az, hogy sikerül-e leküzdenem a szerep és köztem lévő távolságot. A színházban többek között az a legjobb, hogy mindent ki tudsz próbálni. Számos karakterbe és szituációba helyezkedhetsz bele, megtöltheted a szerepeidet a saját örömeiddel és tragédiáiddal, melyek aztán mosolyt csalhatnak a nézők arcára, esetleg kérdések feltevésére ösztönözhetik őket.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor