Impresszum | Előfizetés  
  2024. június 23., vasárnap
Zoltán

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Új művek, érdekes vendégek, izgalmas utazások
2023-02. szám / Albert Mária

Hatvan esztendeje, 1963. március 18-án hangzott el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – akkor még Főiskola – végzős növendékeiből alakult kamarazenekar első hangversenye, amelyen professzoruk, majd éveken át mentoruk, karmesterük, Sándor Frigyes dirigálta a Corelli, Debussy,
Vivaldi, Farkas Ferenc, Weiner Leó műveiből összeállított műsort. Már az első műsor jelezte a jövendő művészi programot, amely izgalmasan teljesedett ki a következő évtizedekben. A profil fél évtized után határozottá vált, ekkor már Liszt Ferenc Kamarazenekar néven dolgoztak. Lemezeik készültek, bejárták a nagyvilágot, a kamaramuzsikusok etalonként tekintettek rájuk. A mostani művészeti vezető, Várdai István csellóművész, számtalan nemzetközi zenei verseny győztese, a bécsi Musik Hochschule professzora.

Ön hogy ismerkedett meg az együttessel?
V. I.: Talán húszéves lehettem, amikor az első felkérésemet kaptam a Liszt Ferenc Kamarazenekarral való közös koncertre. A Liszt Ferenc Kamarazenekar tagsága akkoriban, néhány alapítót kivéve, valamivel negyven fölött járhatott. Felnéztem rájuk. Nagyon dinamikus, élettel teli, egységes hangzású együttesként ismertem meg őket. Mindig „menő” dolognak számított velük játszani, az első közös koncertet sok újabb követte. Kisgyerekként keveset tudtam róluk, igen ritkán mentem hangversenyekre, inkább otthon gyakoroltam. A felvételeikről vannak korai emlékeim... A nagymamámnak például megvolt lemezen Grieg Holberg-szvitje, az meghatározó élményt adott számomra. Amikor azu­tán dolgoztam velük, Rolla János és a zenekari tagok karizmája, fogalmazhatnék úgy is: egységes kisugárzása erőteljesen hatott rám.

Ha ilyen remek benyomásokat szerzett, nem lehetett nehéz igent mondani a felkérésre, legyen a művé­szeti vezetőjük.
V. I.: Tévedés, az roppant nehéz döntés volt. Nem mintha kedvem ellenére lett volna, és persze meg­tisz­telőnek is éreztem, hogy engem kerestek meg. Azt a kérdést azonban, hogy miként lehet az én csellista pályámat összeegyeztetni a zenekar művészeti vezetésével, meg kellett oldani. A londoni menedzsereim természetesen ellenezték, hogy vállaljam, az ő érdekük az, hogy mint szólista minél többször lépjek fel, minél több helyen. Meg kellett győznöm őket, hogy ez jó ötlet, sőt sorsfordító jel. Az életem különben is új szakaszba érkezett, a családommal épp akkor költöztünk Németországból Ausztriába, mert Bécsben professzori állást kaptam. Mivel ez nem leküzdhetetlen távolság, sok időt töltünk itthon Magyarországon. Félretettem néhány dolgot, mert igen inspirált a feladat, és időben megoldhatónak találtam. Összesimultak az elképzelések.

Csak a startvonalra álltak, amikor kitört a covid.
V. I.: Furcsán hangzik, de a pandémia számunkra rendkívül jó lehetőséget adott, hogy nagyon elmélyült műhelymunkába kezdjünk. Egy jobb külföldi koncert összehozását amúgy is két-három évvel korábban szokás elindítani, jutott most idő erre. És arra, hogy azoknak a véleményét meghallgassam, akik számomra fontosak a magyar zenei életben vagy nemzetközi körben. Tudatosítsam bennük, hogy egy-két éven belül visszatérünk arra a színvonalra, amellyel szép sikereket érhetünk el, a kialakult jó hírünkre egy-egy koncerttel rá is erősíthetünk.

Folyik a repertoár bővítése.
V. I.: Keressük azt a repertoárt, kutatjuk azokat a darabokat, amelyek az együttesnek egyéni profilt kölcsönöznek. Szerintem ilyen Christopher Cerrone amerikai zeneszerző High Windows című műve. Vagy Max Richter Vivaldi A négy évszakának átirata, ami pedig összművészeti produkció. Régi partnerünk, a Győri Balett közreműködésével a születésnapi estünk egyik érdekessége. Nyitunk az új alkotások iránt fogékony, zenei kalandokat kedvelő közönség felé.
Ugyanakkor fontos, hogy azokat a darabokat, amelyeket már megtanultunk, felfrissítettünk vagy újra­gon­doltunk, kellő gyakorisággal műsorra tűzzük. Művészi szempontból az viszi előre a zenekart, ha – mondjuk – Janácek vonósnégyesének átiratából megfelelő mennyiségű koncert van, úgy fejlődik az előadás. Ter­mé­szetesen ebben az évben sem hiányozhatnak a klasszikus kamarazenekari repertoár alkotásai a prog­ramunkból.
hirdetés

Szép hagyomány, hogy az együttes számos rangos vendéget fogad.
V. I.: Zenészbarátaink körének bővítésekor nem feltétlenül arra helyezzük a hangsúlyt, hogy a művészeket ismerik-e itthon, inkább az a fontos, mennyire zseniális előadók. Majd mi megismertetjük őket a hazai publikummal – ez is a feladatunk. Az már ott van a zenekedvelő közönség fejében, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjeire érdemes eljönni, mert vagy a fellépő muzsikus (muzsikusok) vagy a műsor, vagy e kettőnek a kombinációja ígér páratlan élményt. Több száz fesztiválon léptem fel, sok nagyszerű zenésszel ismerkedtem meg – ez szintén hat a műsor- és vendégválasztásunkra. Júniusban például Portugáliában egy igen jegyzett fiatal hegedűművésszel, Karen Gomyóval koncertezik a zenekar. Vele Ausztráliában találkoztam először. A Festival de Música dos Capuchosra hívták a Liszt Ferenc Kama­razenekart, és tőlünk függetlenül felkérték őt is, mi pedig örömmel játszunk vele, szeretnénk egyszer majd a magyar közönségnek is bemutatni.

Más korosztály a Budapesten már ismert Pierre-Laurent Aimard.
V. I.: Ő a saját, hatvanas korosztályának ikonikus alakja, a kortárs magyar zene, Ligeti és Kurtág mélyen elkötelezett híve. Szeptemberben háromszor is pódiumra lépünk vele, mindegyik alkalommal Bartók III. zongoraversenyét szólaltatjuk meg az Enescu Fesztivál keretében Bukarestben, Székelyudvarhelyen és Európa egyik idei kulturális fővárosában, Temesváron. Kevés olyan nem magyar zongoristát ismerek, aki ilyen jól értené ezt a remekművet. Tudjuk, hogy Bartók és Enescu igen jó baráti-szakmai kapcsolatban állt egymással. A zongoraverseny mellett Enescu oktettjét adjuk elő, és Ligeti Ramifications című, vonós­hang­szerekre komponált darabjával a világhírű magyar zeneszerző születésének 100. évfordulójára emlé­kez­tetjük a hallgatóságot. Az ősz nemcsak mozgalmas, hanem izgalmas is lesz számunkra. A zenekar – ha jól számolom – legutóbb 10 évvel ezelőtt járt Dél-Amerikában, de a fiatalabb tagok még nem jártak ott, sőt, én sem tettem még erre a földrészre a lábamat. Tudjuk, hogy a közönség temperamentumos, kedvükre való programmal készülünk Brazíliába, Chilébe, Peruba.

Március 13-án a Müpában tartják a születésnapi hangversenyüket.
V. I.: Itt hallható és látható a már említett brit zeneszerző, Max Richter A négy évszak változata, én pedig a Haydn-kortárs Antonín Kraft virtuóz csellóversenyével zárom az ünnepi estet. A húsvéti időszakban, április első napjaiban egy budapesti templomban, majd a bécsi Musikvereinben ismét eljátsszuk Haydn A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán című kompozíciójának vonószenekari verzióját és Beethoven III. „Eroica” szimfóniáját. A hónap vége felé vendégünk lesz a világszerte ismert klarinétművész, a Svéd Kamarazenekar vezetője, Martin Fröst. A koncertet nyitó darab ritkaság, Boccherini Éjjeli őrjárat Madridban című műve. Mivel Martin vezényel is, műsorra tűzhettük Mendelssohn IV. „Olasz” szimfóniáját. A májusi hangversenyünkben hemzsegnek az évfordulós szerzők, a 80 éves Dubrovay László Vonósszimfóniájával kezdünk. Aztán a 110 éve született Benjamin Britten Les Illuminations (Villanások) című dalciklusa hangzik el, egy Salzburgtól New Yorkig ünnepelt sztártenor, az ukrán születésű Bogdan Volkov tolmácsolásában. Az esten a 130 éve elhunyt Csajkovszkij Emlék egy kedves helyről című darabját a Moszkvában született brit Alexander Sitkovetsky, szintén igen neves hegedűs játssza. Nagybátyja, Dmitry Sitkovetsky hegedű­művész korábban gyakran fellépett a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Kutatunk friss műveket, tanulunk, játszunk, utazunk – az egész év az eltelt 60 év hagyományainak megújításával telik.







vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor