RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2022. január 26., szerda
Vanda, Paula

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Ezerarcú színésznő, aki nemcsak kiválóan énekel, hanem írói vénával is rendelkezik
2021-12. szám / Nagy Klaudia

1991-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Horvai István és Kapás Dezső osztályában. A diploma megszerzése után játszott a Veszprémi Petőfi Színházban, a Radnóti Színházban, a Játékszínben, az Arizona Színházban, a Thália Színházban, az Új Színházban, és
a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. 2013-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol végre megtalálta a helyét, elhalmozzák szerepekkel, több mint tíz előadásban játszik. Országos ismertségre a Kisváros című tévésorozatban tett szert, emellett olyan mozifilmekben láthattuk, mint a Szerelem, az Üvegtigris 3. és a Magyar Passió. Sokoldalúságát énekesnőként is bizonyította, 2016-ban jelent meg első lemeze Érzések címmel, ezután 2021-ben következett a második album, az Ébredések, mindkettőt saját dalszövegeivel jelentette meg. Kikapcsolódásként sokat sportol, rendszeresen fut és jógázik. Tóth Au­gusz­ta Jászai Mari-díjas, Érdemes Művésszel meghatározó szerepeiről, a dalszövegírásról és a család össze­tartó erejéről beszélgettünk.

Pályafutásod során rengeteg színházban megfordultál. Mi vonzott a Vidnyánszky Attila-féle Nemzeti Színházhoz?
T. A.: Természetesen maga Vidnyánszky Attila munkássága és sze­mé­lyi­sége. Megtisztelő és büszkeség a Nemzeti Színház tagjának lenni. Fontos volt számomra, hogy megállapodjak, hogy végre egy társulathoz tartozzak.

A 2001-es Bolha a fülbe című előadás volt az első munkátok Vid­nyánszky Attilával az Új Színházban, 2013 óta pedig rendszeresen dolgoztok együtt a Nemzetiben. Jól tudtok együttműködni?
T. A.: Ennyi év közös munka után szerényen mondhatom, hogy már félszavakból is értjük egymást. Innentől kezdve már csak az a kérdés, hogy milyen kihívások elé állít minket az adott darab kapcsán. Nagyon jó emlékeim vannak a Bolha a fülből című előadásról. Például az előadás úgy kezdődött, hogy nekem egy tűzpiszkáló vasat kellett bedobnom a színpad burkolatába, és mindig izgalommal töltött el, vajon sikerül-e beleejtenem, rendesen megáll-e a színpad padlójában, ahogy kell, vagy sem.

A Csíksomlyói passió egy egészen különleges atmoszférájú előadás, amiben Máriát alakítod. Milyen érzés volt a csíksomlyói nyeregben játszani?
T. A.: Fantasztikus élmény volt, nagyon nehéz szavakba önteni, amit ott éreztem. Rövid idő állt ren­del­ke­zésre, hogy felkészüljünk, ennek ellenére össze tudtunk állni, egységben volt az előadás, a tér nagysá­gából fakadó távolság ellenére tudtunk egymásra figyelni, finomságokat is megjeleníteni, ami számomra kegyelmi állapot volt.

Hogyan szoktál ráhangolódni az előadásra?
T. A.: Minden előadás megköveteli a maga rituáléját. A Passióhoz hozzátartozik a csend. Ha úgy vagyok beosztva, hogy egyedül birtokolhatom az öltözőt, arra használom, hogy megteremtsem magamnak a csendet. A felkészülés 6-kor kezdődik és 7-ig tart. Bemegyek a színházba, a fodrásztárban a fodrásznő elkészíti az aznapi frizurámat, kisminkelem magam, megiszom egy kis teát. A Passiónál sokat segít, hogy be tudok menni már a kezdés előtt akár 10 perccel is a színpadra, hiszen néhány szereplő ott várja a közönséget: Farkas Dénes, Berecz András, Rácz József és én mint Mária.

Sokat változott a premier óta?
T. A.: Mint minden előadásnak, a Csíksomlyói passiónak is jót tesz az idő. Megőrizve a rendező elkép­ze­lé­sét, a karaktereket és az energiákat, valahogy úgy érzem, hogy még az is megadatik, hogy nemes egyszerűsége még tovább egyszerűsödik. Úgy szoktuk mondani, hogy egyre tisztább és tisztább lesz az előadás, azaz letisztul, ami nagyon fontos. A letisztulás alapja pedig az, hogy a pontosabbnál is pontosabbnak kell legyünk.

A Hoztam valamit a hegyekből című, Mezei Máriáról szóló önálló estedet öt éve telt ház előtt játszod, sőt, szerkesztőként is részt vettél az alkotómunkában.
T. A.: Dávid Zsuzsa rendezte, de én válogattam össze azokat a részeket, amiket fontosnak tartottam. Így már a válogatás ideje alatt megismertem a szöveget, amit ezért könnyebb volt megtanulnom, nem úgy, mint egy teljesen idegen anyag esetében. Ahogy olvastam a szöveget, jött magától, mit kell kiemelnem, de sajnos az időszűke miatt így is sok minden kimaradt az életrajzából. Legszívesebben egy 24 órás előadást készítettem volna belőle. A dalbetéteket Szilassy Nelly zongoraművész válogatta a darabba, és ő is kísér.



Miért fontos művész számodra?
T. A.: Nem tudom pontosan megfogalmazni, miért. Számtalanszor énekeltem Karády Katalin számait, kacsingattam Karády életrajza felé, de annyiféleképpen feldolgozták már, hogy úgy éreztem, mást kell keresnem. Amikor elolvastam Mezei Mária életrajzát, sok érdekes párhuzamot fedeztem fel az életünkben, a gyerekkorunkban és a felnőttkorunkban is. Nem feltétlenül arra gondolok csak, hogy például én is Szegeden végeztem a tanulmányaimat egy ideig, ahogyan ő, hanem hogy hasonló érzelmi élményeken mentünk keresztül az életünkben. Amikor felkerültem a fővárosba a Színművészetire, nem szerettem Budapest túlpörgetett, felesleges, számomra akkor idegbeteg zakatolását. Hozzá hasonlóan én se tudtam felszállni se villamosra, se buszra, mert legalább egy évig nem tudtam, mi merre megy. Nem tudtam azonosulni fővárosi bajtársaim fölényes megnyilvánulásaival, hiszen engem az értelmiségi szüleim rendkívüli szerénységre és alázatra neveltek, amiért a mai napig hálás vagyok. Mezei Máriával még közös bennünk, hogy mindketten elvesztettük egyik szülőnket: én az édesapámat, ő az édesanyját. Szí­nész­nő­ként én is vártam a csodát, hogy bejön a mesterem, csend lesz, és majd olyat mond, amitől tökéletes leszek és óriási. A hitről, Isten mibenlétéről és hollétéről is hasonlóképpen gondolkodunk.

Egészen elképesztő a hasonlóság, ilyen átalakulásokat külföldön díjakkal szoktak jutalmazni.
T. A.: Nem az volt a célom, hogy utánozzam, hanem az, hogy megidézzem. Ezért egyes dalait vagy a saját maga által magát idéző mondatait, szavait igyekeztem az ő beszédstílusában visszaadni. De ezekből csak néhány van az előadásban. Maga az előadás egy általa előadott dallal kezdődik, amit én átveszek, és folytatom. Az előadást pedig egy utolsó fellépésén, a Veszprémi Tévétalálkozón Vitray Tamás kérésére elszavalt Zsoltár gyermekhangra című Babits Mihály-verssel zárom, amit én kezdek el, és ő fejezi be. Az én életemet is meghatározta a Zsoltár gyermekhangra című vers, mivel szekszárdi születésű vagyok, ahol Babits élt. Édesapám és édesanyám magyar-történelem szakos tanárok voltak, édesanyám a tör­té­ne­lemért, édesapám pedig az irodalomért, azon belül a versekért rajongott. Ha kinyitottam József Attila, Ady Endre vagy Babits Mihály kötetét, és idéztem egy sort, édesapám mindig tudta folytatni az adott verset.

Két albumod jelent meg, az első az Érzések, a második az Ébredések, amikhez a dalszövegeket saját magad írtad. Mi inspirált arra, hogy lemezt készíts?
T. A.: Gyerekkoromban énekesnő szerettem volna lenni, vagy balerina, később grafikusművésznek készültem. Eléggé zavaros volt az elképzelésem arról, mi akarok lenni felnőttkoromban. Végül színésznő lettem, és rájöttem, közel áll hozzám az éneklés. Izgatott, ki akartam próbálni, ezért pályáztam a Magyar Művészeti Akadémiánál, és megnyertem, készíthettem egy lemezt. A zenéket Pintér Tibor jazzgitáros barátom szerezte, Micheller Myrtill párja, mindketten elismert jazz-zenészek. Myrtillnek és nekem ugyanaz volt a hangképzőmesterünk, rajta keresztül ismertük meg egymást. Aztán eszembe jutott, hogy nincs szövegíróm. Nagyon sok drága költő barátommal találkoztam, akiket tisztelek és becsülök, de igaza volt egy elismert dal- és zeneszerzőnek, amikor azt mondta, az a legjobb, ha az albumhoz saját magam írom a dalszövegeket. Határidőre kellett dolgozni, kaptam Pintér Tibitől pár demót, és ezekhez a dalokhoz megírtam a szöveget. Tibi meg a további szövegeimhez komponált zenét. A szövegírás úgy zajlott, hogy amikor eszembe jutott valami, leírtam, másnap elolvastam, és eldöntöttem, hogy lehet-e vele kezdeni valamit, vagy sem. Akiknek tetszik a lemez, szeretik a dalok szövegét is.
hirdetés

Egyelőre csak egyszer léptél fel az Art-grUp formációval a Nemzeti Színház online közvetítése során. Terveztek koncertet a közeljövőben?
T. A.: A pandémia miatt kialakult bennem egyfajta óvatosság, józanság. Talán tavasztól esélyesebb megszervezni egy-egy fellépést. Jobban kellene egy kicsit promotálnom az albumot, de nem vagyok az a nyomulós típus, és most a járványhelyzet rosszabbodása miatt túlélési időszakban vagyunk.

Folyamatosan játszol, forgatsz, pezseg körülötted az élet. Honnan meríted az erőd?
T. A.: A családomból, a sportból. A családommal eltöltött vidám estékből, amikor kártyázunk, vagy amikor kirándulunk, amikor együtt futok a férjemmel, vagy a baráti körrel összejövünk egy-egy estére. Az édesanyámat is szeretném már végre meglátogatni, de a munkám során sok emberrel találkozom, a gyerekeim is nagy létszámú iskolába járnak, a férjem is sok emberrel dolgozik együtt nap mint nap, nem bírnám elviselni, ha megbetegedne miattam, miattunk, ezért inkább telefonon tartjuk a kapcsolatot, naponta beszélünk. Minden szabadidőmet a családommal töltöm, mert ők adnak erőt, különösen ebben az idő­szakban.


























vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor