Impresszum | Előfizetés  
  2024. május 6., hétfő
Ivett, Frida

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Új bemutatóra készül a Duna Művészegyüttes
2023-08. szám

A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán címmel készíti legújabb előadását, amelynek bemutatóját szeptember 21-én a Nemzeti Táncszínházban láthatja a közönség.
Hagyományos kultúránkban a szellemi javak átörökítése természetes folyamatként volt jelen. Szájról szájra terjedt tovább az a többgenerációnyi tudás, mely felhalmozódott a népművészetben, a mi esetünkben a népzenében és a néptáncban. A hagyomány, mint értékrend, meghatározta a falusi közösség erkölcsi mivoltát, átszőtte életét. A falusi szokások, táncmulatságok nemcsak egyfajta szórakozási formaként funkcionáltak, hanem alkalmat adtak arra is, hogy az idősebb generáció nevelői hatást gyakorolhasson az új nemzedékre. Hagyományosan apáról fiúra szállt tovább a tudás, de a generációs folyamatokat tekintve korszakok között is átíveltek szellemi értékeink.

A hagyományt ugyan a falusi közösség gyakorolta, de az átadásnak és átvételnek mégis megvoltak a kimagasló mesterei. Mai értelemben a kreatív alkotók voltak ők, akik tehetségük, művészi érzékük által for­mál­ták a nép művészetét.

Hagyományos műveltségünk modernkori fennmaradásáért sokat kö­szön­hetünk azoknak a gyűjtőknek, akik még a fellelhető ha­gyo­mány­őrzők tudását bármilyen formában is rögzítették. Néptáncgyűjtőink munkája felbecsülhetetlen örökség, mivel a falusi társadalmakban a hagyományozódás megszűnt, s így az eltűnőben lévő szellemi örök­ség jelentős részét még időben átmentették jelenünkbe.

A Duna Művészegyüttes új bemutatója, az Apák és fiak közötti szel­le­mi kapcsolaton keresztül a hagyományról, az átörökítésről és az átvételéről kíván szólni. Az előadás a tervek szerint egy sorozat kezdő állomása, melyben tisztelegni kívánnak a kiemelkedő munkát végző nép­táncgyűjtőink előtt.

Elsőként Juhász Zsolt, az együttes művészeti vezetőjének mestere, Nagy Albert munkásságára em­lé­keznek. Az ő emblematikus gyűjtéseiből építkezik a bemutató tánc- és zenei anyaga. Az előadásban Kölcsey Ferenc Parainesis című művéből is idéznek majd részleteket Rubold Ödön tolmácsolásában.
Az előadás előkészületeiről, ihletforrásáról és hátteréről Juhász Zsoltot kérdeztük.

Milyen indíttatásból született meg az Apák és fiak című előadás ötlete?
J. Zs.: Régi tervem volt, hogy neves gyűjtők munkáira fókuszálva elindítsunk egy sorozatot, mely tiszteletadás a munkásságuk előtt, illetve kiváló lehetőség arra, hogy azt a nagyközönségnek bemutassuk.

Miért pont Nagy Albert az első állomás?
J. Zs.: Kivel mással kezdenék, mint mesteremmel, aki gyakorlatilag fanatizmusával igazi néptáncszerető és a népművészetben hívő emberré tett. Nagy Albert gyomai származásúként 1972-ben vette át a Szeged Táncegyüttes vezetését, amit nagyon hamar az ország legjobb együttesei közé emelt. Saját hitvallása szerint is a Tímár-iskolához tartozott, őt követte koreográfusként és gyűjtőként egyaránt. Emblematikus gyűjtései születtek az évek során.
hirdetés


Milyen tájegységek táncai lesznek láthatóak az előadásban?
J. Zs.: Természetesen a Szeged környéki leghíresebb gyűjtéseit is láthatja a közönség: a szegvári, baksi, hódmezővásárhelyi és kiskundorozsmai cigányság táncait és Kardos István apádfalvi vőfélytáncait, de Békés megyéből eleki, méhkeréki, kétegyházi, Mezőségről széki, Kalotaszegről nádasdaróci és inaktelki, Küküllő-mentéről pedig lőrincrévéi táncokat is bemutatunk az előadásban.

Hogyan készültök a műsorra?
J. Zs.: Először is megvizsgáltuk Nagy Albert gyűjtéseit, végignéztük azokat a fontos archív filmeket, amik az ő nevéhez köthetők, majd egy szűk szakmai stábbal átgondoltuk, hogy melyik táncosunk melyik táj­egy­ség megtanulására a legalkalmasabb, és rendhagyó módon ez alkalommal az együttes táncművészei készültek fel a filmekből és tanították át egymásnak a lépéseket, mozdulatokat. Én azt gondolom, hogy ettől egy ízig-vérig dunás előadás lesz látható, hiszen most vendégkoreográfust nem hívtunk, így a táncosok alkotóként is részt vesznek az előadásban.


A Duna Művészegyüttes Apák és fiak – Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán című előadása elsőként a Nemzeti Táncszínházban 2023. szeptember 21-én lesz látható, majd október 6-án várják újra a közönséget.








vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor