Interjú
Színpadikus figurák
2013-01. szám / Bóta Gábor
Színpadikus figurák címmel Galla Miklós és Szirtes Balázs mutat be új estet az Eötvös 10-ben február elsején. Jelenetek, stand up és egyéb magánszámok frissen pergő sorozatát láthatjuk. Galla szerint nincs egységes tematika, a produkció abban következetes, hogy végig sziporkázóan nevettető.
Azt mondtad, mielőtt bekapcsoltam a magnót, hogy ebben az estben megint nem lesz aktuális humor. Az ember pedig úgy gondolná, ha valamikor, akkor most muszáj egy közszereplőnek ilyen szempontból is megszólalnia. Téged nem érdekel az aktuális politika, vagy az a fajta humor, amit te művelsz, nem alkalmas erre?
G. M.: Azt hiszem, főleg az utóbbi. Alkatilag nem illik hozzám az aktuálpolitika. Ha belekezdenék valami ilyesmibe, azt mondaná a néző, hogy jaj, hát ejnye.
Mi jönne ki akkor belőled?
G. M.: Más szinten zajlanak az előadásaim.
Ezzel azt mondod, hogy emelkedettebbek, átvittebb értelműek?
G. M.: Igen. Emelkedettebbek. Hamisan csengene bármilyen aktualizálás.
Nem is érdekel a politika, nem olvasol újságot, nem nézel híradót?
G. M.: Érdekel a politika, olvasok újságot, nézek híradót, csak azt gondolom, a színpadon nem az a dolgom, hogy ezzel foglalkozzam. Mint ahogy futballmeccset is nézek, de nem focizom a színpadon.
Sőt, olvastam, hogy a meccsnek csak a második részét nézed meg, mert szerinted úgyis akkor történnek a lényeges dolgok, és így spórolsz az időddel.
G. M.: A végeredmény úgyis akkor derül ki.
Mitől függ az, hogy mikor rukkolsz elő egy új esttel? Elég hektikusnak tűnik, nem látok benne rendszert.
G. M.: Azért nem látsz benne rendszert, mert nincs is benne rendszer. Az élet, a sors hozza, néha egy lehetőséget megragad az ember. Itt most nem erről volt szó, ezúttal a katalizátor az volt, hogy a Hippolyt, a lakáj című előadásban találkoztam Szirtes Balázzsal, aki a fiatal Makácsot játszotta. Én meg Hippolytot, mert azt szoktam mondani, hogy címszerep alatt nem vállalok semmit. És rögtön nagyon jól megértettük egymást. Főleg színházról beszélgettünk, azonnal kiderült, hogy egy gyékényről árulunk. És egy idő után arról kezdtünk beszélgetni, hogy jó lenne valamit csinálni. Nekem már hiányzott az fajta, hogy úgy mondjam, vegyes műsor, ami nem összefüggő színdarab, hanem jelenetek, stand up comedy és dalok keveréke. Meg is csináltuk. Utána elkezdtünk helyszínt keresni. És az Eötvös 10-et találtuk. | hirdetés
 |
|
Mit tud ez a helyszín?
G. M.: A helyszín egyrészt azt tudja, hogy hajlandóságot mutat a befogadásunkra.
Voltak kevésbé hajlandóságot mutató helyszínek?
G. M.: Eredetileg a Centrál Színházba terveztük a premiert. Ez különböző ügyintézési okok miatt nem valósult meg. Még egy-két helyen próbálkoztam, ahol nem volt lehetőség arra, hogy ott játsszunk, és akkor már nagyon azt éreztem, hogy mindenképpen kell találnom egy helyet, ahol megtartjuk a bemutatót, mert már kész a produkció, és nem tudjuk játszani. Kicsit türelmetlenné váltam, és Novák János, a Kolibri Színház igazgatója ajánlotta az Eötvös 10-et. Bementem, ők meg egyből azt mondták, hogy jó. Rögtön dátumokat találtunk. És úgy érzem, hogy ez életem egyik legjobb előadása. Amit Balázs csinál, az nagyon erős. Most nem arról van szó, hogy én mint tyúkanyó vezetem a kiscsirkéket, hanem úgy érzem, hogy egyenrangú partner, kvalifikált színművész, tőle is jönnek ötletek. Nem tőlem várja, hogy minden kérdésre megoldást találjak. Ő maga megkreálja a kis figuráit, mint ahogy a Hippolytban is Makács Csaba azért volt annyira csillogó-villogó szerep, mert Balázs kreatívan megoldotta.
Lehet arról beszélni, hogy miről szól az est?
G. M.: Persze, hogy lehet. Nincs központi témája, csak annyiban egységes, hogy minden műsorszám nevettető. De miután különböző jelenetek és magánszámok sorozata, ezért nem fogalmazható pontosan meg, hogy miről szól, de ha végre elő tudjuk adni, nyilván valamilyen hangulatot áraszt. Az a lényeg, hogy nagyon sziporkázó minden szám. Az én eddigi pályafutásomtól eltérően nemcsak verbális poénok özöne hangzik el, hanem mozgásszínház, pantomim, táncszínházi elemek is lesznek. A képi, a látványhumor is megjelenik, ami nálam eddig kicsit hiányzott. Most úgy érzem, ugyanolyan erősek a látványbeli poénok, mint a verbálisak. Nem csupán azt mondom, hogy életem egyik legjobb előadása, hanem azt bátran kijelentem, hogy életem legszínesebb előadása. Érdekesebb és talán az a legjobb szó, hogy változatosabb, mint az eddigiek. Ugyan vannak benne olyan jelenetek, melyeket a régi Holló Színházzal játszottunk, és most felújítottuk ezeket, de hát a Holló Színház óta 22 év telt el, és generációk nőhettek fel, amelyeknek vadonatújak lesznek a poénok.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
