Interjú
Fater újra szabadúszó
2013-05. szám / Kiss Péter
Először akkor csattant fel a nyílt színi taps a Betörő az albérlőm nyilvános főpróbáján, amikor a bűnöző band(a) befejezte házi koncertjét. Ebben elévülhetetlen érdemeket szerzett az Őrnagy fedőnevű gazfickó (Magyar Attila, alias Fater).
Pontosabban a hegedűszólója. Olyan iszonyatos, hogy már művészi. A katarzis egyszerűen lesújt a nézőre, amint a földön fekvő, eksztázisban vonagló „muzsikusra” pillant…
M. A.: Visszatérő vendég vagyok a Madách Színházban. Öröm és megtiszteltetés. Remek csapat jött össze, amelynek a rendező, Szente Vajk tényleg valódi vezére tudott lenni. Egy kiöregedett katonatisztet játszom, aki – túl azon, hogy különös vonzódást érez a női ruhákhoz – rablásra adja a fejét. Hálás figura, de úgy gondolom, mindegyik bandatag ziccerszerep.
Ezt megelőzően a Budaörsi Játékszínben volt bemutatód, a Panelninja. P. Szabó István egyfelvonásosát nemes egyszerűséggel mono-komédiának nevezted.
M. A.: Pedig lehetne akár mono-tragikomédiának is nevezni. Hőse, Bodovács Egon anyjával él egy kis panellakásban. Lábát ki nem teszi az utcára, fél a külvilágtól. Álmait a négy fal között éli meg, ott „valósítja meg önmagát”. Amikor az íróval leültünk beszélni a dologról, szinte csak abban állapodtunk meg, hogy szeretnék valamit egyedül csinálni. Régi vágyam ez. Meghosszabbítani azt a pillanatot, ami az enyém. Ami korábban csak néhány percre adatott meg, mint például Benedek monológja a Sok hűhó semmiért-ben. Arra gondoltam, mi lenne, ha ezt a pillanatot megnyújtanám úgy másfél órányira. Ahogy Andy Warhol mondta: „Az én negyedórám legyen másfél…” De nem stand upot akartam csinálni, hanem Színházat. Egy emberről szóljon, akinek története van.
Úgy tűnik, jól ismered ezt a típust.
M. A.: Annyi közöm van hozzá, mint minden más embernek, akinek megvalósulatlan álmai maradtak gyerekkorából. Én annyi mindennek el tudtam képzelni magamat tizenévesen. És ha egyszer azt mondják, hogy holnaptól bezárják a színházat, akkor keresnék valami mást. Mert azt képzelem, ha valaki tehetséges, akkor lehet, hogy több mindenben is az.
A Bodovács Egon-féle mentalitás amennyire mulatságos, annyira elszomorító is.
M. A.: Pontosan. Bevallom, az előadással szórakoztatni szerettem volna, de mélyebbre ment, mint amire számítottam. Kiderült, a 21. század olyan kihívások elé állítja az embert, hogy az mindenkit valamilyen mértékben érint, mindenkit valamiképp eltalál.
Mi lesz az előadás sorsa?
M. A.: Már vannak meghívások több helyről. Eleve az volt a célom, hogy a Panelninja utazó darab legyen. Az idei Vidor Fesztivál programján is szerepel majd.
Az évad utolsó bemutatója a Budaörsi Játékszínben Szép Ernő Vőlegénye. Csuszik Zsiga szerepével búcsúzol a teátrumtól. Mit kívánsz magadnak?
M. A.: „A kardomat! A görbét!” Ez a szerep valódi jutalomjáték. | hirdetés
 |
|
„Kirázod a kisujjadból?”
M. A.: Nem, ezt azért nem szeretném így mondani. Nagyképűen hangzana. Egyébként igen. Minden mondatot, amit Csuszik Zsiga kiejt a száján, öröm mondani. Fantasztikus színészek játszották korábban, hogy mást ne mondjak, Garas Dezső is. Tehát egyfajta megfelelési vágyat is érez az ember a híres elődök felé.
Nem ünneprontásként mondom: egy másik pályázatot részesített előnyben a budaörsi önkormányzat a Budaörsi Játékszín vezetésére. Mint a színház művészeti vezetője, hogyan értékelnéd az elmúlt öt évet?
M. A.: Azt gondolom, nagy szívvel vittük a színházat Salamon Suba Lászlóval, jó eredményeket értünk el. A nézőszámot növeltük, sőt, sikerült új nézőket is bevonzani. Jelentős mértékben felújítottuk a színháztermet, korszerűsítettük a fény- és hangtechnikát. Olyannyira, hogy most már a musicaljátszásra is megvannak a feltételek ebben az alapvetően művelődési háznak tervezett épületben. A nézőszám növelése egyébként azt is jelenti, hogy helyesen gondolkodtunk az előadások tekintetében, hiszen többféle nézői réteget meg tudtunk szólítani – mind a rétegszínházi, mind a bulvárszínházi elvárások tekintetében.
Ha úgy adódna, újra belekezdenél színházcsinálásba? Vagy azt mondod, egyszer megpróbáltad, szép volt, jó volt, elég volt.
M. A.: Ezt a munkát én nagy örömmel csináltam. Ha úgy hozza az élet, szívesen folytatnám.
Nem a színpad a te igazi tereped?
M. A.: Nekem a színház a terepem. Tehát bármely területén szívesen vagyok jelen. A díszletműhelyben éppúgy, mint a szervezésen vagy a jelmeztárban. És ugyanolyan örömet szerez a rendezés, mint a PR-munka vagy a színház menedzselése, képviselete.
A korábbi nyarakat végigdolgoztad. Így lesz idén is?
M. A.: Nem. Ez a nyár lazább lesz. Viszont a Fregoli Színház változatlanul megvan és működik. Előadásokat hozunk létre Hajdu Steve-vel, Pikali Gerdával, Timkó Eszterrel meg a többiekkel, és „fregolizunk” velük szerte az országban.
Vagyis újra beköszönt az életedbe a szabadúszás.
M. A.: Igen. A szó legnemesebb értelmében újra szabadúszó leszek. Ha az ember megtanult biciklizni, nem felejti el. A budaörsi megbízatásom öt évig tartott. De előtte negyven évig nem volt. Optimista vagyok. A megszokotthoz térek vissza. Nem a biztosból a bizonytalanba.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
