Gősi Lilla
Olasz csillag magyar színpadon
2013-07. szám / Interjú
Andrea Carè olasz tenor július végén a Pillangókisasszony Pinkerton hadnagyaként varázsolta el a magyar közönséget. A torinói művész, akit az operaszínpadok fiatal sztárjaként tartanak számon és mesterei között tudhatta Luciano Pavarottit, az előadást megelőzően nyilatkozott nekünk telefonon. A hangját ezer közül sem tudnánk eltéveszteni…
Giacomo Puccini egyik legnépszerűbb operájának címszerepében hallhatja a magyar közönség. Önnek mit jelent a Pillangókisasszony?
A. C.: A történetet és Puccini zenéjét nagyon szeretem, de be kell vallanom, hogy Pinkerton hadnagy szerepe már kevésbé tetszik. Egy tengerésztiszt, akinek a gésa szerelme nem sokat jelent – a hős pszichológiai szempontból nem igazán fejlődik. Ahhoz, hogy azonosulni tudjak vele, egyfajta kulcsot kellett találnom a történethez, megalkottam a saját értelmezésemet. A hazájuktól távol, idegenben harcoló katonáknak sokszor szükségük lehetett „alkalmi társra”, nyilvánvalóan voltak fizikai szükségleteik, valahogy el kellett tölteniük az időt. A háború nehéz élet, és a főszereplőnek az jelentheti az egyetlen bocsánatot, ha tudatában vagyunk: amit tesz, azt a katonaság alatt teszi. De vele ellentétben számomra a szerelem, a hűség fontos értékek.
Melyek azok a szerepek, amelyek sokkal közelebb állnak Önhöz?
A. C.: Ahol a történet során a személyiség fejlődik. Szeretem, ha lehet előadni, énekelni, az érzelmeket átélni és átadni, amikor egy szerep mozgalmas. Ilyen például Don José a Carmenben vagy Riccardo Az álarcosbálban.
A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon rendhagyó módon szabadtéren mutatják be az operát. A nyílt tér megnehezíti a művészek dolgát?
A. C.: Még nem jártam a Margitszigeten, de szabadtéren énekelni mindig bonyolultabb. Hívtak a Veronai Arénába, de ezt a felkérést nem véletlenül utasítottam vissza, az operazenét nem szabadtérre szerezték. Kiszámíthatatlan, hogy esni fog-e az eső, fúj-e a szél, hány fok lesz, sok tényezőtől függ a hangzás, az előadás. Az időjárás-változásoknak a zenekar is ki van téve, illetve különösen problematikus, amikor sok a fahangszer. Ennek ellenére örömmel fogadtam el a Szabad Tér Színház meghívását, mert az „open space”, a nyílt tér olyan különleges alkalmat teremt, amikor az opera egy sokrétű közönséghez jut el, a szenvedélyes zenerajongóktól az amatőr zenekedvelőkig, akik talán itt találkoznak először operával és szeretnek bele a műfajba. Ez az előadás másfajta olvasatot és megvalósítást kíván, és itt a mi feladatunk: publikálni, tehát megmutatni az operát!
Találkozott már partnerével, Rost Andreával?
A. C.: Ismerjük egymást, de még nem dolgoztunk együtt, így nagyon örülök a mostani lehetőségnek. | hirdetés
 |
|
Magyarországról milyen kép él Önben? Járt már nálunk?
A. C.: 2006-ban a spoletói színházzal koncerteztem Budapesten, de késő este érkeztünk, és a koncert után hamar indultunk tovább. Csak a repülőről láttam, milyen szép a város. Talán második alkalommal jobban megismerhetem.
Mit gondol, melyek voltak pályájának meghatározó, akár sorsfordító pillanatai?
A. C.: 2005-ben nyertem meg a Spoletói Nemzetközi Zenei Fesztivált. Ennek köszönhetem, hogy Raina Kabaivanska, az Olaszországban élő, legendás bolgár szoprán tanítványa lettem. Majd 2006-ban ismertem meg Pavarottit, rengeteget tanultam tőle. Na és a fontos, emlékezetes szerepek: Pollione a Normában, Sámson, nagy siker Az álarcosbál, de ott a Tosca, a Carmen…
Mennyire terheli meg ez a sok utazással járó életforma?
A. C.: Fárasztó és nehéz, de ezt otthonról nem lehet csinálni. Most épp Torinóban vagyok, otthon, tegnap este érkeztem, holnapután indulok tovább, és ez így megy folyamatosan. A szüleimet, a testvéreimet és a barátaimat ritkán látom. Kicsit nehéz így szervezni az életem, a megfelelő társat megtalálni, de közben nagyon szép is. Egy örökkévalóságig nem biztos, hogy bírnám, ám egy pálya kezdeti szakaszában ez normális.
Vannak megvalósításra váró konkrét tervei, álmai?
A. C.: A következő szerepem Don Carlos lesz, aztán Stiffelio Stockholmban, utazom Kanadába is, ahol még sosem jártam. Kimondott álmaim nincsenek, de vannak szerepek, amelyekhez talán még fiatal vagyok, ezeknek később jön el az idejük.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
