Egy hétig néztem az idén 50 éves Gyulai Várszínház programjait, és nagyon megérte. Több világszínvonalú, elementáris produkciót láttam, bár az is igaz, hogy egyszer meglógtam a szünetben.
 A nevezetes moszkvai Vahtangov Színház jött, látott és győzött. A Szeget szeggel-t adták a Shakespeare Fesztivál keretében. A szél is eláll, a természeti elemek is meghátrálnak attól, ahogy az Izabellát alakító Jevgenyija Kregzsgye játszik. Angelótól, Bécs hercegének helytartójától kell valahogy kikönyörögnie, hogy halálra ítélt bátyja megmeneküljön. A hatalmaskodó helytartó mondvacsinált okok miatt akarja a fejét vetetni, mert előbb szerelmeskedett kedvesével, mint ahogy összeházasodott vele. Ez eddig nem számított főbenjáró bűnnek. De hát, mint tudjuk, a törvények elég képlékenyek, bizonyos hatalmasok kénye-kedve szerint alakíthatók. Izabella okos észérveket hoz fel. Lázas hevülettel beszél. Azon nyomban bele lehet szeretni, ahogy ezt az addig ridegen kimért helytartó rögvest meg is teszi, és ezzel pontosan azt akarja elkövetni, amiért a halálos ítéletet hozta. Őt is lenyűgöző színész, Szergej Jepisev, alakítja. A totális elutasítástól eljut a minden gátat átszakító begerjedésig. Asztalokat borogat fel hevültében, bármit elsöpör az útjából. Mindkettejük idegei a végletekig feszülnek. Jurij Butuszov első rangú rendezésében hihetetlen a társulat. Rögtön az előadás előtt megjelenik mindenki, hatalmas jövés-menés támad a színpadon, a szereplők műanyagflakonok garmadáját dobálják szanaszéjjel, megidézik egy nagyváros forgatagát, zűrzavarát és mocskát. Visszatérő motívum, hogy takarítanak, itt állandóan el kell távolítani az átvitt értelemben is vett szemetet, még sincs sok esélye a tisztaságnak.
Shakespeare alkotásaiban általában temérdek a mocsok, a gonosz. A jeles író, színész és rendező, Steven Berkoff, akinek például A görög című darabját kiugró sikerrel játszotta a Radnóti Színház, Shakespeare cselszövői című estjében csokorba szedte a mester aljas szereplőit. Kajánul elementáris a humora. Tud olyan öblös hangúan veretes lenni, ahogy régimódian a klasszikusokat játsszák. Minden jelmez nélkül megteremti a nevezetes alakokat, előttünk áll Jago, Macbeth, Shylock, III. Richárd, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Aztán torzít kicsit a figurán, majd egyre többet, karikatúrát formál belőle, és ki is lép az alakból, már civilként, mint egy stand up comedy előadója, szarkasztikus megjegyzéseket fűz ezekhez a fickókhoz. Fölöttébb mulatságos.
Caroll Vanwelden, belgiumi énekesnő, zeneszerző és zongorista pedig Shakespeare szonettjeit hozza hozzánk még közelebb. Abszolút beleéli magát abba, amit megzenésít. Az egész lényéből báj, kellem, finomság, okosság, érzékenység árad. Igézően nőies. A hangja, ha arra van szükség, simogató, de meg is tud keményedni. Három öltönyös, tartással teli, de mégis laza úr alkotja még a zenekart. Nemcsak hallgatni, hanem nézni is jó őket.
Ez igaz a Lear dalai című produkció művészeire is. Az edinburghi fesztiváldíjas előadás rendhagyó. Leginkább az énekre épül, akár a kíséret nélküli, olykor dermesztő énekhangra, de van benne zene, mozgás, tánc és szöveg. Ahogy a jeleneteket felkonferáló, olykor vezénylő és valamennyi mozzanattal együtt élő rendező, Grzegorz Bral elmondta, ez egyfajta hangfestészet. A tízfős szereplőgárda némiképp úgy működik, mint egy kamarakórus, bámulatos a hangok képlékenysége. A szereplők arcmimikája ugyanilyen árnyalt, de egész testük mozgékony, jelentéssel teli. Lengyelekből és angolokból áll az 1996-ban alapított csapat. Ezúttal Lear király közismert történetét regélik el. A harmóniától vagy a látszólagos harmóniától eljutunk a nagyság bukásáig, a gyászig, elsiratunk valakit és valamit, ami még jelentős volt, és utána nem tudni, mi következik. Ez a sirató eget és földet megrepeszt. A Song Of The Goat Theatre a lelkünk valamennyi húrján játszik.  Miközben elvisznek a poklok poklába, erőt, hitet is adnak, energiájukkal tényleg hegyeket lehet elmozdítani.
Ezt nem éreztem ezúttal az amúgy többször meglehetősen jónak látott Kolozsvári Magyar Opera Hunyadi László előadásán. Már a nyitány is ványadtan jelentéktelenül szólt, aztán poros előadásmód hamisan teátrális gesztusokkal következett, és bizony még hangbéli fogyatékosságok is adódtak. Nem tudtam tovább nézni az első szünetnél. A Szegedi Balett Orff Carmina Burana című művéből formált táncjátékát szívesen végignéztem, Juronics Tamás koreográfiájával és felléptével. Szép és kemény összmunka, esztétikus mozdulatok, szaktudás, nekiveselkedés jellemezte. De nem sebzett úgy meg, nem gyötört meg és ugyanakkor nem gyógyított meg olyan erőteljesen, ahogy ezt a Szeget szeggel vagy a Lear dalai tette.
A VI. Irodalmi Humorfesztiválon a tíz író zöme nem is akart különösebben mélyre ásni. Kedvvel játszott el a nyelvvel, a fantáziával, többségük szellemes volt, egy könnyed nyári estén nívós szórakozást nyújtva, Tarján Tamás megszokottan színvonalas műsorvezetésével.
A XXII. Gyulai Vár Jazz Fesztiválon a Miles Smiles fellépése boldogsághormonokat megmozgató reveláció volt. Miles Davis egykori sikerszámait elevenítette fel, örömtől duzzadó, humorral teli, pazar ritmusú, virtuóz előadásmódú, telivér humorú produkcióban.
Soha ennél rosszabb programot Gyulán! |
vissza
vissza a lap tetejére
