Interjú
Rendszerré áll össze
2013-08. szám / Bóta Gábor
Székely Csaba Bánya-trilógiája kiugró siker. A szövegek és a belőlük készült produkciók is díjakat nyernek. A Bányavirág és a Bányavakság már több helyen látható, a Bányavíz ősbemutatóját a
 Szkéné Színházban tartják szeptemberben, Csizmadia Tibor rendezésében, aki már az előző két darabot ugyancsak színpadra állította.
Hogyan kaptál rá a Bánya-trilógiára?
Cs. T.: Először Radnóti Zsuzsa, aztán Lőkös Ildikó dramaturgoktól kaptam meg a Bányavirágot. Zsuzsa azt mondta, hogy ez engem érdekelhet. Régóta ismer, tudja, hogy mik azok a darabok, amik engem foglalkoztathatnak. Ildivel is beszéltünk erről, és ő szintén izgalmasnak tartotta a darabot, s azt is tudta, hogy már készül egy bemutató belőle Marosvásárhelyen. Úgy groteszk, hogy közben egyetlen pillanatra sem szűnik meg a mélysége, és nagyon karakteres, ezért abszolút színházszerűek a szereplők. Én ezt annak idején úgy fogalmaztam meg, hogy egy Tamási Áronba oltott McDonagh. Ez olyan nyelv, amiről azt gondoltam, hogy nagyon hatásos, és úgy tűnik, igazam lett, mert a szöveg és az előadások is sorra nyerik a díjakat. Amiben nyilván szerepe van annak, hogy közérthetőek és átélhetőek a karakterek.
Olykor egyenesen harsány, vásári, populáris, amit egyáltalán nem becsmérlően mondok.
Cs. T.: Hatásos, célratörő, ökonomikus. Nincs benne fölösleges mondat, de ami benne van, az viszont kell. Igen nehéz húzni belőle, mert van egyfajta zeneisége. Az előadásaimban azért nem használok zenét hozzá, hogy a szöveg adja meg a zeneiségét, mert minden másfajta zene megtöri.
Abszolút Erdélyben gyökeredzik, miközben nyilván máshol is hat. Azt még meglátjuk, hogy Magyarországon kívül sikeres lesz-e?
Cs. T.: Biztos, hogy hat Magyarországon kívül. Nemrég Varsóban olvasták fel, és úgy hallottam, ott szintén sikere volt. Szerintem ezek az erdélyi, székely ihletettségű szövegek, ha nem lenne nagy szó, akkor azt mondanám, hogy világhírűek lesznek.
| hirdetés
 |
|
De miért?
Cs. T.: Erre utal például, hogy Székely Csaba hangjátéka a BBC drámapályázatán díjat nyert. Ezt, olvasva a darabot, tökéletesen meg tudom érteni. Egy erdélyi román kisfiú szemüvegén keresztül mutatja be azt a kort, amikor a Ceausescu-diktatúrából átváltottak a demokráciába, vagy a mai korba, és ez szerintem nagyon átélhető az angolok számára. Ezt mondhatom a Bánya-trilógiáról is, hogy miközben van egy lokális alapja, ahogy McDonaghnak ugyancsak, azért juthat el más országokba, mert Irántól Amerikáig érthető. Ugyanis kis, zárt közösségek életéről szól, és ezek mindenhol megtalálhatók.
Nem is tudom, hogy mostanában durrant-e akkorát kortárs magyar darab, mint a Bányavirág. Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy a trilógia második része már nem szól ekkorát, és esetleg a harmadik még akkorát sem. Sebestyén Aba, aki az első két rész ősbemutatóit rendezte Marosvásárhelyen, a harmadikat egyelőre nem meri színpadra állítani. Te viszont már szeptemberben bemutatod a Bányavizet.
Cs. T.: Már csak azért is, mert ezek a darabok különböznek egymástól, miközben folyamatosan az alkotók és a közönség tagjai megismerik Székely Csaba nyelvezetét, gondolkodásmódját, mindegyik más témákat dob fel, más figurái vannak, és tulajdonképpen stílusban módosulnak picit az előzőhöz képest. Egyszerre van összefüggés és változás közöttük, és én ebben nagyon komfortosan érzem magam. Márton László drámatrilógiájával, A nagyratörővel már átéltem azt, hogy egyre jobban ismerem, tudom a stílusát. Tulajdonképpen a szereplők, a helyszínek azonosak, és az egész egy rendszerré áll össze. Ezért is tervezzük, hogy miután bemutatjuk a trilógia harmadik részét, megpróbálunk úgy előadásokat játszani, hogy három egymás utáni nap megy az első, a második és a harmadik rész, hogy a néző számára is minél inkább átélhető legyen ez az élmény.
Nagyobb szakmai sikerük volt a marosvásárhelyi előadásoknak, hiszen tavaly a Bányavirág a Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb előadása lett, idén pedig a Bányavakságban nyújtott alakításáért két színészt is díjaztak Pécsen.
Cs. T.: Magyarországon mindenképpen ez a helyzet. Kíváncsi lennék arra, ha az erdélyi kritikusok megnéznék a mi előadásainkat, mit gondolnának róluk. Amivel egyáltalán nem kicsinyíteni akarom a Sebestyén Aba-féle produkcióknak a sikerét. De a mieink is sikeresek, ahogy a Nemzeti Színházé is az volt. Megcsináltuk úgy az előadásainkat, ahogy mi gondoljuk, de úgy tűnik, a magyar kritika számára az erdélyi verzió autentikusabb. A mi produkcióink nyilván ismerősebbek, ha úgy tetszik, kevesebb meglepetést hordoznak.
Pécsen ott voltam a Bányavíz felolvasó-színházi előadásán, amit szintén te rendeztél. Ezen azért sokkal kevesebbet nevettünk, mint az előbbieken. Bár ez lehet, hogy a felolvasó-színházi változat miatt is volt.
Cs. T.: Én is azt gondolom, hogy ez a felolvasó-színházi verzióból is fakadt, de talán ez a legszomorúbb darab a három közül. Furcsa azt mondani, hogy a politikai korrupcióról vagy az idegengyűlöletről, alkoholizmusról szóló darab vidámabb, mint az a tematika, amit a harmadik részben megfogalmaz Székely. Nevezetesen a pap és az ő szeretője a központi figura. De tulajdonképpen ez megint csak egy hordozóanyag, mert igazán a generációs konfliktusokról legalább ennyire szól a Bányavíz.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
