Interjú
Majd elválik
2013-09. szám / Bóta Gábor
Básti Julinak Caragiale Zűrzavaros éjszaka című produkciójában lesz ebben az évadban a Nemzeti Színházban az első bemutatója. Azt mondja, a kollégáktól való búcsú fájdalmas volt, szörnyű, nagyon sírtak. De azoknak az új kollégáknak, akikkel próbál, örül.
 Caragiale világa pokolin kaján, káosszal teli, és a darabjai végére sem rendeződik el minden, mint egy rendes vígjátékban, ott marad lepusztult, kikészült állapotban mindenki. Annyira sajátos világ ez, hogy nálunk ritkán tudják jól játszani.
B. J.: Ez így van, éppen ezért reménykedem, hogy a rendező, Szabó K. István jól ismeri ezt a világot. Tudja, hogyan kell egy ilyen darabhoz hozzányúlni. A fő, hogy ő is úgy gondolja, komédiázni úgy kell, hogy a helyzeteket halálosan komolyan vesszük, és a néző majd azon nevet, hogy hatalmas érzésekkel, véresen komolyan harcol mindenki az életéért. Végletesen játszunk, de nem bohóckodunk.
Mindez azért karikatúraszerű is. Akár még maszkokat is szoktak alkalmazni a Caragiale-darabokban.
B. J.: Szerencsére maszkok nem lesznek. Ettől én is féltem kicsit, mert nem szeretek maszkban játszani. Szeretem, amikor látszik az arcom. Azért is nagyon nehéz maszkban játszani, mert rosszul kapsz benne levegőt, ömlik rólad a víz, ráadásul rosszul hallod vissza a hangodat is.
Ettől még egy erős maszkírozást kaphatsz.
B. J.: Nem úgy tűnik. Persze, ki leszünk festve kicsit, de nem beszéltünk arról, hogy eltúloznánk. Az előadás végére pedig mindenki bekoszolódik, sarasak leszünk.
Ez nyilván annak a jelképe, hogy Caragialénál nem jellembajnokok szerepelnek.
B. J.: Hogyne. Szabó K. Istvánt, a rendezőt eddig nem ismertem. Semmit nem láttam tőle, de most azt tapasztalom, hogy türelmes, nyitott, kedves ember. Tele van ötlettel, elképzeléssel. A játéktér is használhatónak tűnik: mintha kihurcolkodtak volna a lakók, mert felújítják a házat. Az összes holmit kihordták a ház elé, és a darab az udvaron játszódik. Fogószínpad is lesz, és mint mondtam, majd túlzóan játszunk, de mindig pontosan, őszintén. Szabó K.-nak határozott elképzelései vannak, de amikor azt mondjuk, hogy próbáljuk meg másképp, abszolút nyitott a változtatásra. Engedi, hogy mindenki előálljon a saját gondolatával.
Lelkesnek, jó állapotban lévőnek tűnsz, miközben általában a próbaidőszakokban „be szoktál tojni”, hogy mi is lesz.
B. J.: Baromira be vagyok tojva most is. Még nagyon nem tudom a szöveget, és rettenetesen sokat kell majd beszélnem, borzasztó tempóban, iszonyatosan hevesen, nagy kitörésekkel, sírással, kiabálással. Hát persze. Most is nagyon be vagyok tojva, de próbálunk, és lendületben tart a pörgés. Ezt csak így lehet.
Mondod, hogy sok a szöveged, de egy rakat szöveget most hirtelen elfelejthettél. Milyen volt, hogy egyszerre csak nem játszod azokat a szerepeidet a Nemzetiben, amik voltak?
B. J.: Azért „egy rakat szerepem” nem volt a Nemzetiben. Minden kikerült a repertoárból, de én csak a Sirályban és a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban előadásában játszottam. A Sirály mindennap eszembe jut, és fáj a szívem érte. Az utolsó pillanatig beszélgettünk róla, kértük, hogy ez az egy hadd maradjon műsoron. Majdnem mindenki szívesen játszotta volna. | hirdetés
 |
|
Bementetek küldöttséggel Vidnyánszky Attilához, az új igazgatóhoz, és azt mondtátok, hogy szeretnétek tovább játszani?
B. J.: Nem mentünk be küldöttséggel, de amikor az egyénenkénti beszélgetésen voltunk nála, külön-külön kértük erre. Én például határozottan, nagyon-nagyon kértem. Sőt, Alföldivel is beszéltem, ha el tudjuk intézni, hogy tovább játsszuk, akkor ugye ő nem fogja azt mondani, hogy nem. Nekem személyesen mondta, hogy oké, rendben van, beleegyezik. De végül Kerényi beszólása után Kulka Jancsi kijelentette, hogy a lábát be nem teszi többé ebbe a színházba, és ez betette a kiskaput. Ezt megértem. Ezzel együtt azt gondolom, hogy még így is lehetett volna tovább játszani valahol máshol. Nekem ezért az előadásért megszakad a szívem, iszonyatosan hiányzik.
A különböző kollégáktól való búcsú nem volt ennyire fájdalmas?
B. J.: Fájdalmas volt, szörnyű volt, nagyon sírtunk. Bár nekem mázlim volt, hogy legalább csak két előadást kellett búcsúztatnom, és nem hatot, mint némelyeknek. Így nem volt részem annyi sírós meghajlásban. Mert az szörnyű, azt nem lehet kibírni.
Meg sem fordult a fejedben, hogy eljössz a Nemzetiből?
B. J.: De megfordult, azután döntöttem és itt vagyok!
Az évadnyitó társulati ülésen állítólag úgy kellett bemutatkoznotok a korábbi beregszászi színészeknek, hogy gőzötök nem volt arról, kik is ők. Hirtelen összekerültetek olyan kollégákkal, akiket valószínűleg még soha nem láttatok színpadon, és azt sem tudtátok, hogy kik ők. Ez nem volt furcsa helyzet?
B. J.: De az volt. Viszont megkönnyítette, hogy annyira kedvesek és tehetségesek ezek a srácok. Ez rögtön az első próbán kiderült, ahogy olvasni kezdték a szövegüket. Én a mostani szereposztásból Rácz Józsit, Kristán Attilát nem ismertem azelőtt, de olyan jól jár az agyuk, hogy néhány próba után már úgy éreztem, mintha mindig ismertem volna őket. Meglátszik, ha valaki mindenét felteszi a színházra, ezerrel dolgozik, nyitott szívvel és tiszta aggyal. Nyilvánvaló, hogy nagyon tehetségesek. Jó, hogy most dolgozom velük.
Akkor lehet, hogy ez egy jó színház lesz, és te majd jól érzed magad?
B. J.: Mit tudom én azt előre?! A jó színház mindig sziszifuszi munka eredménye! Majd elválik!
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
