Interjú
Mélybarna, erőteljes, lágy és hajlékony hangok között
2013-11. szám / Pavlovics Ágota
Mondják, az ember harmincéves kora után felelős az arcáért. Nos, Kálmándi Mihály operaénekes tekintete szuggesztív, arca életszeretetről, bölcsességről, nyugalomról árulkodik. A Magyar Állami Operaház baritonistája arról ismert, hogy számára a karakterformálás és az énektudás elválaszthatatlan egymástól.
Leggyakrabban Verdivel veszi le a lábukról az operarajongókat, de Bartók vagy Wagner muzsikáját tolmácsolva is káprázatos estéket szerez a műfaj kedvelőinek.
Szeptember közepén rendezték meg a Wagner 200 maratont, ami egyben az Operaház évadnyitója is volt. A különleges szabadtéri rendezvényen Ön a wagneri hősök közül Wolfram és Wotan bőrébe bújt. Olyan szokatlan társakkal szerepelt együtt, mint a Wonderland Dance Company és a Tűzmadarak, akik valójában tűzzsonglőrök.
K. M.: Szívesen énekelek Wagnert, de nem mindent. A Tannhäusert, a Hollandit és A walkürt nagyon szeretem. A német szövegekkel is jó barátságban vagyok, ami fontos a hiteles interpretáláshoz. Ezeket a szerepeket korábban gyakran énekeltem Európa nagyvárosaiban is. Ami pedig az egész napos programot illeti, azt hiszem, ilyen remek nyilvános utcai produkciót, show-t – mert ez show volt a javából – korábban nem sikerült szerveznie az Operának. Wagner zenéje monumentális, sokféleképpen értelmezhető, például így is, ahogy mi ünnepeltük.
A napokban nyílt meg a felújított Erkel Színház, ahol tavasszal az Aida Amonasrójaként aratott óriási sikert. A novemberi, igazi megnyitón milyennek találta az akusztikát?
K. M.: A színház belső kialakítása nem változott, és nagyon jó volt benne énekelni. Ha a korábbi csengését vesszük 100 százaléknak, a mostani 98, de nekem ez jobban tetszik, nekem ez jobb, mint a korábbi volt. Énektechnikai kérdés, hogy egy túlzottan csengő terem egyáltalán nem jó, mert az énekes hajlamos lesz arra, hogy az első percekben kiadja mindazt, ami benne van, aztán elfárad a hangszála. Egy kevésbé csengő teremben koncentráltabb hangképzésre van kényszerítve az énekes, és ez a közönség számára is nagyobb élmény.
Régi kedves szerepében hallhatja most a közönség, nevezetesen Verdi középső alkotói korszakának remekét, a Rigoletto címszerepét énekli.
K. M.: Meggyőződésem, hogy a Rigoletto az Erkelben jobban fog szólni, mint az Operaházban. A dráma rendezése roppant mutatós, ám ez az opera is csak akkor lesz kerek, ha a látványon túl a hangi megvalósítás is színes lesz, és a kiejtés is rendben lesz. Ha az énekes csak arra képes, hogy végigmondja a szöveget, és néhány effekttel gazdagítsa, az nem jó, nem elég. A színpad igazsága, a művek szépsége nem mindig a zenei pontosságból és a tempók betartásából áll. A kérdés minden este az, hogy megszületik-e a csoda, vagy sem. A szereplők fejlődése, zenei lélekábrázolása a közönségben is változásokat kell létrehozzon. Hiszen mi másért jönnének el, mint azért, hogy átéljék mindazt, amit a szereplők a színpadon eljátszanak.
| hirdetés
 |
|
December 14-én mutatják be a Nabuccót, Kesselyák Gergely rendezésében. Az előadást Miskolcon már láthatta a közönség, ezért tudjuk, hogy szokatlan értelmezés és díszletmegoldások fogják jellemezni.
K. M.: Ez az opera képi megvalósításában lehet olyan monumentális, mint az Aida. A bibliai történet is különleges, a fokozatos fejlődés helyett azt az ívet követi, amely mentén egy ember, aki a világ ura, a csúcsról a mélybe zuhan, majd ismét felemelkedik. Ezen kívül a Nabucco az az opera, amely minden ízében sláger. A nyitány, a kórusok, a szólók ellenállhatatlan erővel szólnak. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban, a főszereplő hiteles megszemélyesítéséhez az olasz nyelv birtoklása nélkülözhetetlen.
Évek óta vágyott rá, hogy elénekelje Verdi egyik ritkábban játszott operája, a Simon Boccanegra címszerepét.
K. M.: És megvolt. Május 25-étől egy héten keresztül az idén 200 éve született Giuseppe Verdi nagysága előtt tisztelgett a ház. A Simon Boccanegra 29-én és 31-én ment, és elénekelhettem. Az ember a pályája során gyakran számol, szortíroz. Számomra a Bocccanegra az előkelő helyek között is az első helyen áll. Amikor második és harmadik alkalommal dolgoztam a korrepetitorral, egy bizonyos résznél nem tudtam folytatni az éneklést, mert zokogtam. Lélegzetelállító a zene, olyan lelki mélységet tudott előhozni belőlem, ami még a sok gyönyörű Verdi-szerep között is különleges. Minden apaszerep felemelő, azonban ebben az operában Verdi olyan nemes szépséggel tudta kifejteni ezeknek az érzéseknek a bonyolultságát, amire nehéz szavakat találni. Mivel tudom, hogy a következő pillanatokban milyen érzéseket fogok átélni, tudom, hogy minek kell megszületnie a színpadon, szó szerint meg kell keményítenem magam, hogy képes legyek énekelni.
Pompás évet zárt és a mostani évad sem ígér keveset. Ráadásul úgy tűnik, remekül érzi magát a bőrében. Jól látom?
K. M.: Így van, azon a szinten és úgy szeretnek a házban, ahogy szeretem. Az Operaházban harmónia van, ez jellemzi a munkát és az emberek közötti viszonyokat is. Mindez óriási erőt ad. Sok múlik a – kicsit sem mellékesen baritonista – főigazgatón, Ókovács Szilveszteren. Jó előadások születnek és jó hírünk is van, mert eredményesen dolgozik az operaházi marketing és PR. Mindez sokat számít mindannyiunk számára. Személy szerint nekem az is nagyon fontos, hogy immár a 13. Verdi-opera főszerepemet énekelhettem el.
2013. június 3-án Kálmándi Mihály az évadban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért kamaraénekesi címet kapott a Magyar Állami Operaházban. A Kammersänger – kamaraénekes – cím az operavilágban Európa-szerte a legmagasabb kitüntetést jelenti. Ezt a rangot ültették át a hazai magánénekesek számára létrehozott A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címmel, ami egy évadon keresztül illeti meg a kitüntetett művészeket.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
