Interjú
Egy Kékszakállú, aki fizikus fejjel, rendszerekben gondolkodik
2013-12. szám / Pavlovics Ágota
A Szegedi Tudományegyetemen fizikus diplomát szerzett, majd elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera szakát. Andrejcsik István, Marton Éva, Kovalik Balázs, Polgár László, Johannes von Duisburg tanították. Repertoárja a kora barokktól a kortárs zenéig terjed és felsorolhatatlanul hosszú. Kedvenc szerepe a Kékszakállú, de az operák mellett rendszeresen hallható oratóriumok szólistájaként is. A meleg fényű basszusáról méltán híres Cser Krisztiánt faggattuk.
Éppen ma egy hete, november 22-én, Benjamin Britten születésének 100. évfordulóján csendültek fel az Operaházban első alkalommal a Lukrécia meggyalázása című opera hangjai. A tizenkét hangszeresre, nyolc énekesre írt művet koncertszerű, szertartásjáték formájában állította színpadra Csányi János. Ön Collatinus római hadvezér, a címszereplő férjének szerepét énekelte. Hogy sikerült az előadás? Milyen volt a fogadtatása?
Cs. K.: Ezt a különleges művet különleges rendezői koncepció alapján mutattuk be. Az énekeseket színészek egészítették ki. A fekete díszletben, mint az angyalok, a kort megidéző hangulatú fehér ruhákban álltunk a kottaállványok mögött, de ki is tudtunk lépni eléjük. A hangulatot fokozták a háttérben vetített képek is. Britten operájában az antik drámák mintájára kórus kommentálja az eseményeket, ám csak egy férfi és egy nő adja a kart. Volt, aki nézte a kottát, mások tudták kívülről a szöveget, de az utóbbi nem volt rendezői elvárás. Az előadás gyönyörű volt, katartikus élmény, amit a közönség reakciójából is láttunk. Nehéz szavakkal elmondani, amit Britten zenéje ad, szerencsére a tervek szerint a következő évadtól az Operaház repertoárját gazdagítja ez a csupa érzelem opera.
Apropó érzelmek. Szakdolgozatát a Kékszakállúból írta. A herceg karakterét általában úgy határozzák meg, hogy figurája maga a férfi. Ön mire jutott kutatása során?
Cs. K.: A szakdolgozatomat nem csak a Kékszakállúról írtam, témám a Kékszakállú és Don Juan volt. A Kékszakállú herceg, akinek figuráját a férfi archetípusának szokták nevezni, valamint Don Juan, vagyis Don Giovanni, aki gátlástalan ember, sok bűnt követ el, és megbánni nem hajlandó semmit. A herceg basszus, Giovanni bariton. Vajon miért? Ez foglalkoztatott és arra jutottam, hogy az operairodalomban a szerelmes, boldog férfiak szerepét tenorok éneklik, míg a szakdolgozatom hősei basszus, illetve bariton hangon énekelnek. Úgy tűnik, azok a férfik, akiknek nem sikerül a szerelem, az érzelmi kiteljesedés az életben, a zeneszerzők fejében mély férfihangon szólalnak meg.
A Kékszakállú karakterében alaposan elmélyült, ami nyilván sokat segített, amikor 2010-ben a Miskolci Operafesztiválon először énekelte Bartók operáját. Egyébként hogyan készül a szerepeire?
Cs. K.: Meg kell értenem és éreznem, mit akar a zeneszerző, ezután a rendező koncepciójával azonosulva érik bennem tovább a darab. A zenemű mindaddig csak egy halom papír kottafejekkel, amíg az előadóművész meg nem szólaltatja. Ha olyan zeneszerzőtől énekelek, akitől már énekeltem, könnyebb dolgom van, hamarabb megérzem a stílust. Akitől nem énekeltem még, abból felkészülök, sokat olvasok róla, megismerkedem vele. Mozart A varázsfuvolájában például érdekes felfedezni az opera olaszos karakterét még akkor is, ha a szöveg német. Brittennél többet kellett keresgélnem, hogy megtaláljam, amit a zeneszerző közölni akart. A Lukrécia szövege gyönyörű, ahogy említettem már, a zene tele van érzelmekkel, de ahhoz, hogy megmutassa magát mindez, meg kell tanulni, meg kell érteni a zenét is.
A fiatal operaénekesek egy részét a Kovalik-iskola tagjaiként is emlegetik. Színpadi játékot tanított önöknek. Milyen volt tőle tanulni?
Cs. K.: Kovalik Balázs Németországból hazatérve kb. 10 évig tanított színpadi játékot a Zeneakadémián, a tapasztalatait egyedülálló módon tudta közvetíteni. Hihetetlenül nagy jellemformáló ereje volt. Ezért van egységes kép rólunk, a tanítványairól. Arra tanított bennünket, hogy gondolkodjunk, folyamatos fejlődést várt tőlünk, kíméletlenül őszinte kritikusunk volt. Jó emberismerő, nekem például sok más mellett arra hívta fel a figyelmemet, hogy statikus, szeriőz alkat vagyok, ezért próbáljak meg elmozdulni a játékosság felé is. | hirdetés
 |
|
Január 19-én mutatja be az Operaház Selmeczi György Spiritiszták című két felvonásos operáját, amely Alexandr Blok orosz szimbolista költő Komédiásdi című drámája nyomán született. Mit lehet most tudni az előadásról?
Cs. K.: Az opera története a századfordulós orosz arisztokrácia világában játszódik. A történet darab a darabban, hiszen a dekadens orosz herceg és társaságának világába egy olasz színtársulat robban be. A műnek érdekes, álomszerű világa van. A spiritiszta orosz herceg és vendégei borús szláv kedélyére próbálnak hatni a felszabadult, mediterrán érzésekben tobzódó színészek. Az opera zenéjét nagyon könnyű befogadni, kicsit puccinis utánérzésű. A darabot olasz nyelven komponálta a szerző, így a zenemű az opera anyanyelvének minden előnyével is rendelkezik. A Spiritiszták története izgalmas, érdekes, koherens vele a zene, és telis-tele van szép dallamokkal. Izgalmas az is, hogy élő zeneszerző művéről van szó, akivel a közös munka során akár a kész darabot is lehet picit módosítgatni, így alakulhat ki a végleges mű.
Milyen szerepekben hallhatjuk a közeli jövőben és mi az, amire vágyik?
Cs. K.: Szeretek Händelt énekelni, és a francia barokk is jólesik, Bach egy kicsit nehezebb, de azt is szeretem, örömömre jövő tavasszal a Máté-passió lesz műsoron a Házban. Célom, hogy az alaprepertoárt képező Mozart-, Wagner-, Verdi-operákon kívül a kevéssé ismert kortárs darabokban is énekelhessek.
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban, követi-e még a fizika tudományának nagy felfedezéseit? Miben segít egy operaénekesnek, hogy fizikus fejjel is tud gondolkozni?
Cs. K.: Követem, érdekel, hogy milyen tudományos előrelépés van a fizikában. A fizika hasznos tudást adott, megtanított rendszerben gondolkodni. A rendszerszerű gondolkodás pedig segíti a tanulást, segít a darabokat memorizálni.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
