Interjú
A demokrácia kudarca
2014-03. szám / Bóta Gábor
Kovács Lehel a Katona József Színház M/S – Jean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, a charentoni elmegyógyintézet színjátszócsoportjának előadásában de Sade úr irányítása alatt – című előadásában hamarosan a címszerepet játssza. Azt mondja, az előadással már nem a diktatúrán kell keresni valami fogást, hanem inkább a demokrácia kudarcáról kell beszélni.
Kevés olyan legendás előadás van, mint amilyen a Marat halála volt Kaposváron. Netán megnéztétek a tévéfelvételt, vagy éppen hogy nem akartatok tudomást venni erről a produkcióról?
K. L.: Tudomásom szerint Dömötör Andris, a rendező, nem nézte meg. Én megnéztem többször is, még azelőtt, hogy tudtam volna, hogy Marat-t fogom játszani. Ugyanis a volt osztályfőnökeim, Lukáts Andor és Jordán Tamás főszereplők voltak benne. De valójában szerintem nem kell nekünk ezt a produkciót figyelembe vennünk.
De most már mégiscsak láttad...
K. L.: Az előadás óta volt egy rendszerváltás, tehát már egy újabb húsz évről beszélhet a mi Marat előadásunk. Már talán nem a diktatúrán érdemes keresni valami fogást, hanem inkább a demokrácia kudarcáról kell beszélni. Ezért jó, hogy újra előkerült ez a darab.
A demokrácia kudarca szintén vezethet diktatúrához, meg is jelentek diktatórikus elemek.
K. L.: Igen, de Andris nemcsak Magyarországról akar beszélni, hanem Európa dolgairól is. Arról, hogy most már csak egy erős kéz húzhat ki minket a gödörből, a saját hajunknál fogva. És ő lehet, hogy egy Napóleonhoz hasonló vagy még annál is borzasztóbb figura lesz.
Te mint Marat most mi ellen lázadsz?
K. L.: Marat mindig azt mondja, hogy ami van, nem elég, még nem fejeztük be a forradalmat. Ő tudja azt, hogy általában addig tart minden ellenkezés a rendszerrel szemben, amíg a lázadók hatalomra nem kerülnek. Utána minden megy tovább, mint nálunk a választásokat követően. Mintha az egész csak arról szólna, hogy ki kerüljön a tűzhöz közelebb. Marat viszont azt mondja, hogy ez nem elég, igenis mindennel le kell számolni, különben minden csak handabanda. És tulajdonképpen így jut el a diktatúráig.
Vagyis szintén felkavaró előadást akartok.
K. L.: Mindenképpen felkavarónak kell lennie, bár már nagyon más a színházi kultúra, mint a kaposvári előadás idején.
Az az előadás felzaklatta az embereket. Volt húszperces vastaps, hóvirágeső a színpadra, könnyezés, sőt, akár zokogás és kiröhögése a fennállónak. Olyan intenzív érzelmeket váltott ki, hogy azóta is kiráz tőle a hideg.
K. L.: Nálunk, a Katona József Színházban fut A nép ellensége, ami szintén társadalmi problémákról, rendszerhibákról szól, a nézők hosszan tapsolnak, sokszor felállnak, demonstrálnak, hogy ők ezt értik, és örülnek, hogy ilyen dolgok elhangzanak a színházban. De ennek szerintem nincs akkora tétje, mint 1989 előtt, inkább csak egy rétegnek szól. A Vöröst például bemutattuk Szabadkán, és elsikkadt kulturális szinten. | hirdetés
 |
|
Mert bármennyire is sokkoló dolgokról szól, emocionális szempontból nem igazán erős az előadás.
K. L.: A budapesti embereknek ez egy borzasztó mese. De hogy Szabadkán nem hatott eléggé a hideg napokról, az azon a vidéken elkövetett mészárlásokról szóló produkció, ezen meglepődtem. Vajdasági vagyok, és például a szüleim, akik a mai napig ott élnek Horgoson, azt mondták, hogy ők erről nem tudtak ennyire, mint ahogy a darabban megjelenik. Szóval nem érzem feltétlenül, hogy újra virágok fognak hullani az égből, ha bemutatjuk a Marat halálát. Csak sikerüljön egy izgalmas előadást, érvényes színházi formát létrehoznunk, és akkor szerintem ez már egy nagyon jó este lesz.
Általában hősszínészekre szokták Marat szerepét osztani, te nem vagy kimondottan az az alkat.
K. L.: Valószínűleg arról van itt szó, hogy a diktatórikus alakok gyakran 170 centi alattiak. Sorolhatnám Napóleontól Hitlerig a diktatórikus figurákat. Lehet, hogy Andris részéről ez szándék volt. De én inkább arra gondoltam, hogy nekem van olyan vehemenciám, ami ehhez a szerephez kell. Az alkaton nemigen szoktam gondolkodni.
Azért bátorkodtam ezt megkérdezni, mert például amikor A kétfejű fenevadban megkaptad Ambrus szerepét, azt nyilatkoztad, hogy ilyen alakokat inkább az ügyeletes szépfiúkra szoktak osztani.
K. L.: Tisztában vagyok vele, hogy milyen alkat vagyok, de szerintem ez a Marat esetében nem annyira fontos.
A kaposvári színháznak óriási erőssége volt, hogy a csoportos szereplők is bámulatosan erőteljesek tudtak lenni, ezért az előadásban velőtrázó, lúdbőröztető volt a tömeg. A Katonában viszont egyáltalán nincsenek csoportos szereplők.
K. L.: Nincsenek, de azt sokszor megjegyzik a Katona kapcsán, hogy még a legkisebb szerepekben is jó színészek vannak. Most kevesebb szerep van, és sokkal több zene, Kákonyi Árpád, Matkó Tamás zenéje bizonyos tekintetben a kórus szerepét is betölti, erős zene. Én nem nagyon énekelek, inkább mondom a beszédeimet, meg vitatkozom a De Sade márkit játszó Fekete Ernővel.
Fontos év ez számodra a Katonában.
K. L.: Nagyon. Szeretem az Üvegfal mögött című tantermi előadásunkat. Jófajta színészetet lehet tanulni a gimnáziumokban tartott előadásokon. Igen más helyzet egy gimnáziumi osztályban játszani, és fontos tapasztalat. Aki rendezte, Kovács D. Dániel, ígéretes agyú ember. A Vöröst is nagyon szeretem, szerettem a szabadkaiakkal találkozni a Vajdaságban, szerettem hazamenni. Máté Gáborral nekem mindig könnyű dolgozni, mert attól, hogy színész is, és kíváncsi, én valahogy jókedvű leszek. A Marat előadásának pedig különösen örülök.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
