Interjú
Továbbra sem politizálok
2014-03. szám / Bóta Gábor
Az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón Huszti Péter lesz a díszvendég. Mindkét szakmai szervezet őt jelölte.
Hogy tudtad meg, hogy te leszel a díszvendég?
H. P.: Fölhívott az egyik reggel a Magyar Színházi Társaságtól Csizmadia Tibor, hogy „tanár úr, az elnökségünk úgy döntött, te lennél a díszvendég.” És megkérdezte, vállalom-e. Mondtam, hogy rendben van. Mire arról is tájékoztatott, hogy azért ez nincs még lefutva, mert a Magyar Teátrumi Társaságnak is lesz javaslata, és délután 5-kor tartják az egyeztetést. Erre fölhívtak 12-kor a Teátrumi Társaságtól, hogy a vezetőségük azt szeretné, én legyek a díszvendég, de délután 5 órakor lesz a csata. És este telefonáltak, hogy ilyen még nem történt, nem volt semmiféle csata, mert egyetértettek. Ez nagyon jólesett, és megtisztelt.
Mit kell majd csinálnod?
H. P.: A megnyitón beszédet kell mondanom, ahogy bizonyos kiállítások megnyitóján is, különböző beszélgetéseken is ott leszek, és a záró gálaesten díjakat adok át. Kimondani is nehéz, hogy 50 éve játszom, 35 éve tanítok, és voltam rektor, főtanszakvezető. Elképesztő, hogy mennyi komoly, nagy, felnőtt tanítványom van. Nyilván sokukkal találkozom majd Pécsen. Ennél boldogítóbb érzés nincs. A beválogatott versenyprodukciók közül pedig a rengeteg munka miatt csak egyet-kettőt láttam, talán most lesz időm ezeket megnézni.
Végig Pécsen leszel?
H. P.: Időnként Pestre kell majd jönnöm, mert a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek van egy Doktori Iskolája, itt szereznek DLA fokozatot a hallgatók. A Doktori Tanácsnak vagyok az elnöke, vannak, akik hozzám írják a dolgozatukat.
Nyílik rólad egy kiállítás. Nincs abban valami dermesztő, hogy ott állsz majd egy tárlaton, ami rólad szól?
H. P.: Kiállítást az ember halála után szoktak róla rendezni. Rengeteg szerepem volt, gondolom, olyan fotókat válogatnak össze, amik kapcsán lehet beszélgetni. Az M3 csatornán most ment három Shakespeare produkciónk a Madách Színházból, és megállítottak az emberek az utcán, beszélgettünk az előadásokról. Talán a beszélgetési lehetőség miatt nem lesz dermesztő számomra a kiállítás sem.
A Shakespeare-szerepek neked a Madách Színházhoz kötődnek, ahol évtizedekig játszottál, mégsem búcsúztatott el senki, amikor eljöttél onnan. Ez nyilván nem esett jól.
H. P.: Hát nem esett jól. De amiatt sem volt búcsú, mert azért terveztük, hogy majd valamit játszom én ott, de annyira megváltozott a színház műsora, annyira másfajta lett, mint amilyen volt, hogy aztán erre nem került sor.
Az nem volt számodra előnyös, hogy musical színház lett.
H. P.: Ez természetes. Bár az átmenet idején a Hegedűs a háztetőn-ben és az Isten pénzében imádtam játszani. De ezek nagyon erős irodalmi anyagra épülnek. Aztán amikor már az egyik tipikus musical következett a másik után, lényegében az egész prózai társulat eljött.
Sopronban lett belőletek a társulat magja, de egészen más egy nagy budapesti teátrumban játszani, mint a legkisebb vidéki kőszínházban, ahol egy-egy produkció nem él meg sokkal többet 10 előadásnál.
H. P.: Váratlanul ért engem a meghívás, hogy legyek ennek a társulatnak a művészeti vezetője. Sopronba tulajdonképpen levonult a Madách prózai társulata, ugyanúgy sok klasszikust, magyar darabot játszottunk, mint egykor Pesten. Én főleg rendeztem ott. Az pedig könnyebbség volt, hogy Budapesten próbáltunk. | hirdetés
 |
|
De az előadások idején mégiscsak ingáznotok kellett, arról nem is beszélve, hogy az addigihoz képest jóval kevesebb néző látott titeket.
H. P.: Ez kétségtelen. De azért én ezt nem éltem meg száműzetésként, hiszen Sopron gyönyörű város.
Több százas szériákban játszottál. Azért csak más úgy készülni egy-egy produkcióra, hogy eleve tudod, csak néhányszor megy majd.
H. P.: Ez teljesen igaz. És tényleg autózni is kellett, ami télen nem volt kellemes, de talán több volt benne az öröm, mint a fáradság. És aztán volt egy pont, amikor elég lett.
A soproni színházat Darvasi Ilona vezette, ő pedig Nemcsák Károly felesége, aki amikor a József Attila Színház igazgatója lett, hívta oda a soproni produkciókat. Így most játszol a József Attila Színházban.
H. P.: Játszom ott az Édes fiaim előadásában, ami eredetileg még a Madách próbatermében ment. A Kései találkozás pedig soproni bemutató volt. Az Édes fiaim keservesen nehéz, gyönyörű dráma, nagy boldogság, hogy mekkora érdeklődéssel, telt házakkal fogadja a közönség.
Pár éve azt nyilatkoztad, hogy egy színész semmiképpen ne politizáljon. Ehhez képest beléptél a Magyar Művészeti Akadémiába, ami politikai kereszttűzbe került. Miért vagy te MMA-tag?
H. P.: Mert Szakonyi Károly, aki régi, jó barátom, meghívott az MMA-ba, a színházi szakosztályba. Én továbbra sem politizálok. Azért próbálok tenni valamit, hogy a szakma szétszaggatottsága valamelyest enyhüljön. Szakonyinak is ez volt a célja, aki aztán kilépett a szervezetből. Megtapasztaltam a kereszttüzet, de remélem, hogy ez enyhül majd. Egész rektorságom alatt azért dolgoztam, hogy hídverő legyek, emiatt rendeztem olyan fesztiválokat, amelyekre külföldi diákok is jöttek fellépni, és arra is törekedtem, hogy a tanári kar valamennyire egységes legyen.
Nagyjából rendben vagy a pályáddal?
H. P.: Én igen. Minden szempontból tiszta a lelkiismeretem. Sok nagyszerű íróval, rendezővel, színházi emberrel dolgoztam együtt, és remélem, még fogok is. Úgy érzem, megtettem mindent, úgy, ahogy tőlem tellett.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
