Interjú
Műfaji korlátok nélkül, szabadon szeretek énekelni
2014-07. szám / Szepesi Krisztina
Tompos Kátya színésznő és ezt még éneklés közben sem felejti el. 2013 novemberében jelent meg első szólólemeze Keresztül Európán címmel, melyet augusztus 10-én Városmajori Szabadtéri Színpadon is megmutat a közönségnek, miközben készül a Nemzeti Színház következő évadára, ahol sok új feladat vár rá.
Azt mondod, úgy énekelsz a koncerteken, hogy közben észben tartod, elsősorban színésznő vagy.
T. K.: A dalokhoz a színpadon is úgy viszonyulok, mintha mindegyik egy-egy kis szerep, rövid színdarab volna, amit elkezdek egy adott ponton, és tudom, hogy hova szeretnék a végére eljutni. Felépítem magamban a történetet. Számomra nagyon fontos az éneklésben is a közlés szándéka, az, hogy mit szeretnék az adott dallal átadni a közönségnek. Persze nagyon fontos a tökéletes énektechnika, a hangok egymásutánjának hibátlansága, de szerintem mégsem ez teszi érdekessé, izgalmassá a koncertet.
Miben különbözik a mostani éned énekesként attól a lánytól, aki például az egyetem előtt utcazenélt Franciaországban?
T. K.: A mostani énem talán már kicsit tudatosabb az éneklés terén is. Készítettem egy saját lemezt lenyomataként mindannak, ami engem foglalkoztat, körülvesz mostanában, van egy csodás zenekarom, koncerteket adunk, kezd egy professzionális vonal felépülni az éneklés köré is. Ami viszont nem változik, az az, hogy én most is pont úgy, mint akkor, műfaji korlátok nélkül, szabadon szeretek énekelni. Mindig azt, ami éppen közel áll a szívemhez.
Valóban sokféle a lemezed is, hiszen több nyelven és több zenei stílusban hangzanak el a dalok. Melyik vagy te igazán?
T. K.: Ez mind én vagyok. A lemezre igyekeztem kiválogatni egy keresztmetszetet mindabból, amivel eddigi életem során foglalkoztam, ami megérintett, megihletett, hatott rám. Több műjajban gondolkodtam egyszerre, nem akartam beszűkíteni a saját lehetőségeimet, mert lenyomatát akartam adni mindannak, amit szeretek. Ez a sokféleség volt számomra a legőszintébb és legtesthezállóbb választás.
Színésznőként is széles skálát jársz be, akár szerepekről, akár műfajokról van szó. Keresed magadnak ezt a sokféleséget ott is?
T. K.: Szeretem az új kihívásokat, az olyan lehetőségeket, amikor nekem is új színeket kell megtalálnom saját magamban. Olyat persze nem vállalok el, amivel semmilyen szinten nem tudok azonosulni. De az bizonyos, hogy most abban az életszakaszban vagyok, amikor nem akarok saját magamnak korlátokat állítani.
| hirdetés
 |
|
Vége az első évadodnak a Vidnyánszky Attila igazgatta Nemzetiben. Ugyanabba az épületbe jársz be, mint azelőtt, de gondolom, teljesen más vár odabent. Mennyire tudtál azonosulni az új szemlélettel?
T. K.: Nyitottan és érdeklődve vártam ezt az évadot. Érdekeltek az új emberek, akik a társulatba jöttek, ahogy az új szemléletmód is. Láttam Vidnyánszky-előadásokat, nagyra tartom azt a színházi gondolkodásmódot, amit Beregszászról hozott a társulatával együtt. Nem mindenki tudott volna olyan körülmények között színházat csinálni, mint akkor ők. Szerintem ez érződik a munkáikon, az egymáshoz való viszonyukon is. Az én pályámba pedig nagyon sok minden bele kell, hogy férjen, nyitottsággal fogadtam el az új helyzetet.
Arra a kérdésre, hogy miért nem szólaltál fel a Nemzeti ügyében, és miért maradtál ott sok kollégáddal ellentétben, azt mondtad, mert függetleníteni akarod magad a politikától. Lehet színészként függetlennek lenni? Hiszen maguk az előadások is – szerencsés esetben – tükrözik a jelent, aminek fontos része a politika…
T. K.: Én csak a szakmaiságot és a bemutatandó előadásokat néztem. Mentem a saját megérzéseim után, és úgy gondoltam, majd ha rossz tapasztalatom lesz, akár szakmailag, akár a színház politizálódása miatt, még mindig lesz lehetőségem meghozni a saját döntésemet. Egyelőre úgy érzem, jól döntöttem. Jó a szellemiség, jó a kapcsolatom a kollégákkal. Mindenről tudunk beszélni, van kommunikáció, ami megkerülhetetlenül fontos egy ilyen helyzetben, hiszen sokfélék vagyunk, muszáj egymásra hangolódnunk. Nem érzem azt, hogy a politika most erősebben lenne jelen, mint bármikor eddig. Ugyanakkor úgy gondolom, ezek a kérdések az én hatáskörömön kívül esnek. Én elsősorban a szerepeimmel és az adott feladatokkal szeretnék foglalkozni.
Milyen feladatok várnak rád a jövő évadban?
T. K.: Nagyon sűrű lesz a következő évad. A Johannát és a Boldogságlabirintust játszom tovább, új előadás lesz a Szentivánéji álom, melyben Helénát alakítom, és ehhez jön még további két bemutató az évad második felében.
Mindezek mellett évek óta sikeres vagy énekesnőként, hiszen vendégként is hívnak zenekarok. Nem fordult meg a fejedben, hogy az itthon manapság egyre nehezebb színészi pályát háttérbe tedd az éneklésért?
T. K.: Nagyon szeretem a koncerteket, a zenélést, egyre jobban el is merülök benne, de ettől én még színésznő maradok. Gyerekkorom óta a része az életemnek a zene, zenei általánosba jártam, részt vettem sanzonversenyeken, zenéltem Franciaországban, és mindig ott volt a megerősítés, hogy ezzel nekem hivatásszerűen kéne foglakozni. Mindig haladt bennem a két világ párhuzamosan, de mindig a színészet határozta meg a zenét is. A színházban is rengeteg olyan feladat talál meg, ahol a zene része a produkciónak. Ez a kettő számomra soha nem fogja kizárni egymást!
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
