Interjú
A jelen idejű emberábrázolásban hiszek
2014-07. szám / Szepesi Krisztina
Bánfalvi Eszter a Nemzeti Színházból való távozása óta szabadúszóként is rengeteget dolgozik. Július 25-én mutatták be Szentendrén a tabutémát feszegető, zenés-táncos Happy Ending című előadást az Orlai Produkcióval, a jövő évadtól pedig újra társulati tag lesz.
 Bár a szabadúszás nem újdonság számodra, azért a nemzetis időszakhoz képest sokkal kevesebb időt töltöttél színpadon.
B. E.: Még így is végigdolgoztam az évet és filmet is forgattam. Iszonyú szerencsés vagyok, mert sok munkám van, ráadásul nagyon sokféle, ami jó iskola számomra. Eleinte sokat telefonálgattam, ebből a szempontból nem voltam szemérmes, de végül nagy többségben azok a munkák jöttek össze, ahol engem kerestek.
A Nemzetiben is sokfélét játszottál, nem skatulyáztak be.
B. E.: A rendezők szerencsére sokfélét látnak belém. Ez fizikai és lelki alkat kérdése, valószínűleg többféle karakter van bennem, és talán épp ezért eddig elkerült a beskatulyázás. Az érdekel, hogy minél többféle nőalakkal találkozhassak munkám során.
Mondtad, hogy nagyon fontos számodra a társulat, a csapatmunka.
B. E.: Nagyon szeretem a társulatot, de abból is lehet csapat, ha szabadúszóként összeállunk egy produkcióra. A jövő évadtól pedig megint lesz lehetőségem társulathoz tartozni. Szombathelyre szerződöm, ahova először szabadúszóként hívott Jordán Tamás és Mohácsi János a Zűrzavaros éjszakába. Óriási szeretettel és nyitottsággal fogadtak, én pedig jó csapatra találtam. Mert ha olyan emberek gyűlnek össze, akik nem fát vágni akarnak megkeseredetten, hanem fontos nekik az, hogy mit és hogyan csinálnak, akarnak közösen gondolkodni, és kíváncsiak egymásra, akkor igazi csapat állhat össze.
Milyen feladatokat kapsz jövőre?
B. E.: Mohácsi rendezi Pintér Béla Parasztoperáját, Alföldi Robi rendezésében pedig a Makrancos Kata címszerepét játszom majd. Nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, miket játszom, de ez nem tartott sokáig, mert szokásomhoz híven gyorsan elkezdtem szorongani a nagy feladatok miatt. Sosincs biztonság ebben a szakmában, de azt hiszem, baj is lenne, ha megnyugodnék, és hátradőlnék keresztbetett lábbal.
Pedig ha azt nézzük, hogy gyakran hívnak vissza a rendezők, akiknél korábban játszottál, megnyugodhatsz, hogy jó munkát végzel. Mohácsival, Alföldivel és Gergye Krisztiánnal már a sokadik közös munkára készülsz.
B. E.: Kialakult velük egyfajta bizalmi kapcsolat, mert szeretünk és tudunk együtt dolgozni, hasonló a gondolkodásunk, miközben néha gyilkoljuk is egymást. Ha ők hívnak, gondolkodás nélkül megyek. Krisztiánnal a Happy Ending bemutatójára készülünk Szentendrén, de ezen a nyáron lehetőségem lesz végre a Vádli Alkalmi Színházi Társulással is dolgozni a Rosencrantz és Guildenstern halottban, amelyben Gertrúdot játszom majd. Vagyis nem szólhatok egy szót se, mert amellett, hogy Szombathelyre szerződöm, ezeken kívül idén lesz még egy feladatom a Rózsavölgyi Szalonban is. Ősszel pedig bemutatják Török Feri filmjét, a Senki szigetét.
| hirdetés
 |
|
A Happy Ending nem könnyen emészthető anyag.
B. E.: Az izraeli zenés darab középpontjában a rák áll, vagyis egy nehéz, mondhatni, tabutéma, miközben nincs ember, aki ne került volna már valamilyen formában kapcsolatba a betegséggel. Azt próbálom magamban megfogalmazni, hogyan beszéljünk a halálról az életigenlésből kiindulva. Mindezt pedig női szemszögből, hiszen a négy beteg Margitai Ági, Hegyi Barbara, Hernádi Judit és én leszek. Az persze már az elején kiderült, hogy a nemi szerepek ebből a szempontból teljesen lényegtelenek, és inkább a dilemmák fontosak, amiket felvet a darab és az, hogy hogyan közelítünk ezekhez a problémákhoz. Nagyon bízom Krisztiánban, aki rengeteg humorral áll a témához, hiszen ez lehet a mankó, hogy ne veszítsük el a személyiségünket egy betegség miatt. És mivel ő koreográfus-táncos, a mozgás segít abban, hogy elemeljünk helyzeteket, és ne általános, csöpögős, közhelyes dolgokat rakjunk fel. Fontos, hogy a nézőknek legyen közük ahhoz, amiről beszélünk.
Énekeltek is az előadásban, ami nálad ritkán fordul elő annak ellenére, hogy zenés-színész osztályban végeztél.
B. E.: Már az osztályban is kakukktojásnak számítottam, hiszen sose voltam énekes pacsirta. Színészként definiálom magam, de ha van olyan énekes feladat, amire az adottságaimhoz mérten képes vagyok, boldogan megpróbálom. Óriási találkozás volt nekem a zenész-zeneszerző Kovács Marci, akit a Mohácsival való első közös próbafolyamaton ismertem meg. Ő egészen különleges, varázslatos ember, igazi mester. Vele aztán lehetett felszabadultan muzsikálni és nem egyszerűen csak énekelni, hanem a zenén keresztül gondolatokat is kifejezni. A Parasztoperában pedig újból lesz lehetőségünk együtt dolgozni, ami az éneklés szempontjából is nagyon nehéz feladat lesz számomra.
A Szombathelyre szerződéseddel visszaáll minden a normális kerékvágásba?
B. E.: Azzal együtt, hogy Szombathely három órára van a fővárostól, igen. Nagyon remélem, hogy ennek ellenére sokan jönnek majd, mert ott nagyon jó közegben, jó emberekkel lehet színházat csinálni, és ha valami ennyire találkozik az ízlésemmel és az értékrendemmel, azért én akárhová elmegyek.
Mi az, ami színészként érdekel?
B. E.: A jelen idejű emberábrázolás az, amiben igazán hiszek, és abban van komfortérzetem még akkor is, ha az gyakran irritáló, fájdalmas, szembesítő. Szerintem csak ez a fajta színházi gondolkodás vihet előre és vethet fel kételyeket és kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy hogyan is kellene élnünk és viszonyulnunk egymáshoz.
Te nem csak a színpadon éltél meg fájdalmas helyzeteket, hiszen volt idő, amikor a színművészeti után a pultba is be kellett állnod színészi munka híján.
B. E.: Ennek ellenére is rohadt nehezen viselném, ha ez ismét megtörténne. Próbálok számomra izgalmas feladatokban részt venni, a szabadúszással kapcsolatban pedig csak annyit tűztem ki magamnak, hogy igyekszem bekerülni évadonként legalább egy olyan munkába, amibe beletörik a bicskám, amiből tanulhatok, fejlődhetek. És az a mázlim, hogy több ilyen is akadt.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
