Kritika (2)
Záróra
2009-03. szám / Fáy Miklós
Nem tudok rájönni Veiszer Alinda titkára. Illetve van egy titka, amire azért nem nehéz rájönni, arra, hogy miképpen érthet ő mindenhez. Estéről estére beszélget valakivel, hol rendezővel, hol színésszel, fizikussal vagy zenetörténésszel, és körülbelül mindegyikből egyformán felkészültnek tűnik. De hát erre való az internet,
 mindenkiről el lehet olvasni fél óra alatt annyi információt, hogy el lehessen vele beszélgetni az életéről és munkásságáról.
De a színvonal talán mégsem mellékes. Veiszer Alinda pedig estéről estére beszélget, és a beszélgetéseknek nincs egyetlen izgalmas pillanatuk sem. Soha nem kérdez semmi veszélyeset, hanem naivacskán rácsodálkozik a másikra, és reméli, hogy az interjúalany elvégzi helyette a munkát, és a kamera előtt nem akar majd unalmasnak mutatkozni, mesél valami érdekeset magáról. A legtöbben meg is teszik, de akad olyan, aki nem a televíziós szerepléssel akarja igazolni magát: ilyenkor van bajban szegény riporter hölgy. Veiszer Alindával a semmilyenség emelkedik hivatalos rangra, a műsorvezetőnek az a legizgalmasabb tulajdonsága, hogy évek munkájával is észrevétlen tudott maradni, ha helyette egy próbababa ücsörögne a stúdióban, akkor sem lenne rosszabb a műsor, és ha holnaptól elmaradna a Záróra, nagyon keveseknek tűnne föl a műsorváltozás. És nem lehet arra hivatkozni, hogy a minőségre kevesen kíváncsiak, mert ahhoz előbb valami minőséget kellene produkálni. | hirdetés
 |
|
Belátom, hogy a feladat néha megoldhatatlan, de ami estéről estére megy, az még kísérletnek sem biztató, csapongó fecsegés, bájolgás, netes információk elmondása, és az a hamis és veszélyes benyomás, hogy mindaz, ami a gondolkodással kapcsolatos, dögletesen unalmas. Ne higgyetek Veiszer Alindának.
m2
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
