RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. november 22., péntek
Cecília

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Közérzet
Lombhullásig
2019-09. szám / Fáy Miklós

Minden évben van egy vagy két nap, amikor derűs az ég, süt a nap, talán csak a sugarak dőlés­szöge olyan furcsa, és úgy hullanak a levelek… Hogy is? Ahogy az élet utánozza a művészetet. Szóval úgy hullanak, mint Huszárik Zoltán filmjében, a Szindbádban. Minden ok nélkül, mert nincs se szél, se hideg, a levelek mégis potyognak, megállás nélkül.
Minden ok nélkül – ez, persze, nem így van. Megtanultuk az iskolában, hogy a csökkenő hő és fény hatására a levelekben elkezd termelődni egy bizonyos anyag, amely a szár tövénél fejti ki a hatását, és lassan elválasztja az ágtól a levelet. A fa takarékos üzemmódra vált, csak elalszik, nem hal meg. Néhány hónapig nyomasztóvá válik minden tájkép, kétségbeesett gallyak nyúlkálnak az ég felé, de kibírjuk, átadjuk magunkat a fűtött örömöknek, színház, koncert, mozi, legalább nem fáj a szívünk, hogy nem vagyunk a levegőn.
Igazából azt nem értem soha, hogy ezt miért is kezdik el a fák. Tudom, fény meg hőmérséklet, de elkezdik már szeptemberben, amikor még van fény és van hőmérséklet, az emberek esetleg szédelegnek a hőségtől, de a fák alatt ott vannak az elszáradt levelek. És ha valaki délre utazik, ahol még több a fény, még magasabb a hőmérséklet, a platánok ott is elkezdik hajigálni a leveleiket a római szeptemberben. Lehet, hogy mellettük akkor kezd el virágozni egy-egy bokor, de a fák tudják az igazat, ebből tél lesz, és aki tavasszal ébredni akar, az jobb, ha időben elalszik, mert anélkül nem lehet. Mintha nem a fény számítana, hanem az idő, mintha be lennének programozva, ismernék a naptárat, és ahhoz igazítanák magukat. Ekkor szokott eszembe jutni kedves elméletem, hogy bizonyos alkotó életek egyszerűen rövidre vannak programozva. A legkézenfekvőbb példa Mozart és Schubert, mintha mindketten tudták volna, hogy sietni kell, sokat kell alkotni rövid idő alatt. Mintha az életüknek nem is lehet hosszabb változata, nem írt volna Mozart még öt Varázsfuvolát, és Schubert sem alkot még tizenöt Befejezetlen szimfóniát, ez az egy is éppen elég évszázadokra.
hirdetés

És Petőfi? Mert ő nem volt feltétlenül rövidre programozva, nem betegségben halt meg, hanem erőszaktól, az nem lehet benne a DNS-ben, hogy jön majd valaki, és fölnyársal Segesvár közelében. Mégis nézi az ember ezt a különös őszimádatot, összesen huszonöt adatott neki, abból az első öt nyilván nem is számít, és ő mégis úgy mélázik és ábrándozik, mint aki tudja, hogy a saját őszét nem fogja már átélni. Tudom, hogy mostanában nem divat a zsenikultusz, akit régebben lángelmének mondtak, arra ma azt mondják, ufó vagy autista, vagy Asperger-szindrómája van, de ilyenkor úgy tűnik, mindez arra jó csak, hogy felmentsük magunkat. Nem érzünk és nem élünk úgy, mint ők, nekünk a fa csak fa, a levél csak levél. Nem baj. De nem is jó.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor