Kritika (2)
Clara
2009-11. szám / GK
Sokan a nemzetközi koprodukciókat tartják az európai filmkészítők mentsvárának, mások viszont óva intenek a sokszereplős partnerségi viszonyoktól, mondván, a túl sok bába közt elvész a gyerek, a végeredmény pedig sok esetben nem más, mint a rettegett európuding; egy minden egyedi ízétől megfosztott, se színe, se szaga produkció.
 Clara Schumann, a híres zongoraművésznő és zeneszerző-feleség szerelmi és házaséletének bemutatására francia, német és magyar produceri erők szövetkeztek: a projekt egy korai szakaszában a címszerepet Isabelle Huppert, míg Robert Schumannt Ulrich Tukur alakította volna, a német-francia kézfogó azonban nélkülük is összejött. A sokadik nekifutásra megvalósult projektben végül Martina Gedeck mímeli a zongorázást, vezeti a háztartást és kacérkodik Johannes Brahmsszal (Malik Zidi), mellette pedig Pascal Greggory igyekszik látványosan megőrülni a düsseldorfi évek alatt egyre betegebb zeneszerző szerepében. Színészi fronton a magyar színeket Fesztbaum Béla és Takátsy Péter képviseli a helyi zenekar elöljáróiként, és meg kell hagyni, derekasan helytállnak a nemzetközileg jegyzett, nagy nevek árnyékában. Elismerésnek ez azonban még édeskevés, mert a nemzetközileg jegyzett, nagy nevek olyan esetlenül alakítják a rájuk bízott zenetörténeti nagyságokat (a Greggory arcára írt őrület a film egyik visszatérő mélypontja), hogy mellettük igazán nem nagy kunszt megfontoltnak mutatkozni. Helma Sanders-Brahms rendezése az európuding egy ritka példánya: a nagy többségtől eltérően színe is és szaga is van, ez azonban aligha írható a produkció javára.
Clara
(Geliebte Clara)
Német-magyar-francia, feliratos film | hirdetés
 |
|
Rendező: Helma Sanders-Brahms
Főszereplők: Martina Gedeck, Pascal Greggory, Malik Zidi
107 perc
Forgalmazó: Grant Film
Bemutató: május 14.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
