Az identitáskeresés az első és második filmesek gyakori témaválasztása. Bemutatkozó munkája, a kisebb fesztiválokon bemutatott, rendkívül alacsony költségvetésű Medicine for Melancholy után Barry Jenkins nyolc évig érlelte következő filmtervét, és talán megérte ennyi ideig várnia:
a 2016 legnagyobb független filmes sikereként ünnepelt Holdfény már nem egy kezdő próbálkozása, hanem kiforrott és átgondolt munka, mely – Linklater Sráckorát megidézve – egy fiatalember életének legfontosabb állomásain keresztül mutatja be a felnőtté válás zűrös folyamatát.
Jenkins főszereplője egy meleg afro-amerikai fiú, aki drogfüggő, erőszakos anyja elől menekülve egy dílerben lel apafigurára – az író-rendező e tragédiákkal terhelt élettörténetet azzal teszi átélhetővé, hogy a cselekményt a fiú nézőpontjára szűkítve univerzális kérdésekről beszél. A tartalom markáns vizualitással és a képekkel egyenrangú, erőteljes zenei aláfestéssel párosul: mintha csak Wong Kar-Wai színkezelése találkozna a kései Terrence Malick-mozik kameramunkájával, Philip Glass zongorafutamaira – és mindez a gettódrámák közegében. És éppen ez a rendezői vehemencia, ez a sok-sok hatás tesz keresztbe a születendő mesterműnek: a Holdfény a részleteiben tökéletes, összességében azonban katarzis helyett inkább a déjà vu érzéssel ajándékozza meg nézőit.
Holdfény (12)
(Moonlight)
Amerikai, feliratos film
Rendező: Barry Jenkins
Főszereplők: Alex R. Hibbert, Ashton Sanders, Trevante Rhodes, Mahershala Ali, Naomie Harris |